A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának nyomozói a közelmúltban egy két évvel ezelőtt történt bűncselekmény elkövetőit fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként – tájékoztatta a Szeged24-et Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A számítógépes rendszer és adatok elleni bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit őrizetbe vették, őket a Csongrád Megyei Főügyészség indítványát követően a Szegedi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Az ügyben korábban még ismeretlen tettesek ellen indult büntetőeljárás. Az elkövetők a vállalkozásnak arra a számítógépére, amelyikről a banki utalásokat bonyolították kémprogramot, illetve távoli elérést biztosító alkalmazást telepítettek.
A szükséges információk birtokában 2010. április 16-án, egy internetes kávézóból a cég számítógépe felett a gyanúsítottak átvették az uralmat és mintegy 83 millió Ft-ot utaltak át egy magánszemély nevére nyitott bankszámlára. Ezt követően a pénzt szlovéniai illetve hazai ATM-ekből bankkártyás műveletekkel 2010. április 16-18. között felvették. Az elkövetők egyike egy alapítványon keresztül kapcsolatban állt a feljelentő céggel. A másik tettes szlovák útlevéllel igazolta magát, a nyomozók azonban megállapították, hogy valójában egy évek óta álnevet használó magyar állampolgár az illető. A foglalkozás nélküli harmadik személynek a pénzfelvételekben volt szerepe. A bűnös úton szerzett pénzből az egyik tettes például. házat, gépkocsit vásárolt magának.
A nyomozás május második felében várhatóan vádemelési javaslattal zárul.