Szórakozás

Szellemek lepték el a magyar celeb hálószobáját

Eddig sosem hallott történetet mesélt el Lola az életéből. Azt is megtudtuk, hogy az énekesnőt érdeklik a szellemvilággal kapcsolatos dolgok, csak mostanáig nem beszélt erről.

Mennyire fogékonyak a felnőttek arra, ha a gyerekek azt mondják, ők bizony látják a szellemeket? Úgy tűnik, hogy Csepregi Éva és Lola nemcsak legyint akkor, ha ilyesmit hall, hanem saját tapasztalataik is vannak hasonló témában.

Csepregi Éva elmesélte, az egyik ismerősének a kisfia egyszer nagyon meghökkentette őket kijelentéseivel. A kicsire épp a bébicsősz vigyázott, amikor furcsa dolog történt. A gyerek játszott ,és közben váltig állította, hogy rendszeresen lát egy embert, aki a szekrény tetején ül és onnan figyeli őt. A bébiszitter rettenetesen megrémült és rohant a szülőkhöz, hogy a fiúcskával valami nagyon nem stimmel. A Csak csajok stúdiójában tartózkodó szakember szerint az említett kisfiúval biztosan nem volt semmi baj, csak még ő is nyitott volt a szellemvilágra, működhetett az úgynevezett „harmadik szeme”, amit a legtöbb emberből felnőtt korára “kiirtanak”.

Lola egy még furcsább történettel állt elő. Azt mondja, egyszer neki is volt egy nagyon érdekes élménye. Egészen kicsi volt még, amikor arra ébredt, hogy az ágya körül rengeteg ember áll, és figyelik. Gyorsan magára húzta a takarót, de állítása szerint nem félt, csak inkább furcsának találta a dolgot. Lola szerint az ember időnként érzi, hogy „nincs egyedül”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik