Szórakozás

Egyszerre házasodik Pitt és Aniston?

Még idén oltár elé áll Jennifer Aniston, és nemrég Brad Pitt is bejelentette, hogy nősül. A pletykák szerint egyszerre tartják meg a két esküvőt.


Fotó: Northfoto

Még csak az eljegyzést jelentette be Angelina Jolie és Brad Pitt, de már sokan az esküvőjük részleteit találgatják. Persze, ilyenkor nem maradhat ki Jennifer Aniston sem a történetből. Igaz, a színésznő már számtalanszor kijelentette, hogy régen túlvan a hét évvel ezelőtt történteken, és új életet kezdett, de mégis azzal zaklatták, mit szól a közelgő esküvőhöz.
„Gratulálok nekik, őszintén kívánom, hogy legyenek boldogok. Ezen az egészen már régen túltettem magam, olyannyira, hogy akár még az esküvőre is elmennék, ha meghívnak.” – mondta a színésznő az egyik ismerősének. Az állítólagos kijelentés miatt pedig most már tényként kezelik, hogy Aniston ott lesz az esküvőn. És nem ez a legvadabb feltételezés. „Azt beszélik Hollywoodban, hogy Angelina Jolie és Jennifer Aniston most versenyt futnak az idővel, hogy melyikük esküvője lesz hamarabb. Az igazi nagy durranás az lenne, ha egy napra tennék.” – mondják a sztárvilág bennfentesei.
Aniston már korábban nyilatkozta, hogy év végéig biztosan összeházasodnak a párjával, és aki józanul gondolkodik, azok szerint a színésznőt nem befolyásolja, hogy az exe mikor nősül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik