Szórakozás

Bevitték a rendőrök VV Cristofelt

Súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt előállították VV Cristofelt a VIII. kerületi rendőrkapitányságon – értesült a Blikk. Az általa bántalmazott volt barátnőjét, VV Veronikát már a feljelentése másnapján meghallgatták a rendőrök. A lány hétfőn közölte: nem kíván nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Veronikát, a saját és édesanyja elmondása szerint, brutálisan megverte egykori szerelme az RTL Klub valóságshowjából megismert Cristofel. A fiú a napokban elismerte, hogy tettlegességig fajult egyik vitájuk, de szerinte volt barátnője eltúlozta a pofonok jelentőségét. Ezzel együtt Cristofel nem tanúsított megbánást a történtek miatt, mint később közölte: “eldurrant az agya”.



Veronika ügyvédje, Hyross Virág a Blikknek elárulta: ügyfelét már hétfőn behívták kihallgatásra, ahol átadta a hatóságoknak kórházi zárójelentését és ambuláns lapját is. Ezután részletesen elmesélte a bántalmazás momentumait. Az ügyvéd beszámolója alapján Veronika és Cristofel azért veszett össze, mert a fiú nem akart kiköltözni az általuk közösen használt lakásból.

Hogy a súlyos testi sértés megáll-e, azt szakértők állapíthatják meg – olvasható a napilapban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyelőre annyit közölt: megtörténtek a tanúkihallgatások, súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt elrendelték a nyomozást, egy főt pedig gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozóhatóság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik