“Bejelentjük, hogy megkezdtük a kétéves visszaszámlálást a Windows XP és az Office 2003 megszüntetésére” – jelentette be Stella Chernyak, a cég marketingigazgatója a Microsoft blogján.
Az XP “temetése” 2014. április 8-án lesz. Az operációs rendszer kereskedelmi forgalomban már 2008 nyara óta nem kapható.
Ezt követően már két Microsoft-termék is megjelent: a sokat kritizált Vista 2006-ban, majd a Windows 7-es 2009-ben – ez utóbbi hatalmas piaci sikerrel büszkélkedhet. A vállalat fejlesztői jelenleg a Windows 8 operációs rendszeren dolgoznak, mind hordozható, mind asztali eszközökre adaptálják. A rendszerprogram béta verziója már a tesztelni vágyók rendelkezésére áll.
“Az XP és az Office 2003 koruk fontos fejlesztései voltak, de azóta a technológiai környezet sokat haladt előre” – hangsúlyozta Chernyak.