Szórakozás

Újabb csodagyerek a sztárvilágban?

10 hónapos gyerek, aki biztonsággal jár, ért az elektromos eszközökhöz, és magától képes enni – az valódi csoda. Márpedig Mariah Carey azt állítja, hogy az ő ikrei minderre képesek.

Sokszor nevettek már Mariah Carey nyilatkozatain, ami nem is meglepő. Annak idején az afrikai éhezők soványságát irigyelte, aztán azzal magyarázta, miért a lepkét választotta jelképének, mert szerinte őt „pillangók követik mindenhova”, később pedig elfelejtette, hogy véletlenül már bejelentette a terhességét. Amióta megszülettek az ikrei, azóta ritkábban nyilatkozik a sztár, és olyankor is szokatlanul összeszedett. Ezúttal a férje volt, aki képtelen történetet mesélt el, igaz, Mariah bőszen bólogatott közben. „Moroccan és Monroe okos gyerekek – mesélte a büszke apuka a 10 hónapos ikrekről. – Már biztonsággal járnak, segítség nélkül, képesek kicselezni az elektromos kütyüket, a biztonsági szerkezeteket kikapcsolják, kikeresik a gyerekcsatornát, ha tévézni akarnak. Ráadásul, már etetni sem kell őket, mert képesek egyedül enni.”
Amikor néhányan kételkedtek a hallottakban, akkor a sztár csak annyit válaszolt: „Én sem hinném el, ha más mesélné.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik