Szórakozás

Szappanopera sztárja a hírhedt magyar luxusprosti

A Hír24 megtudta, szinte naponta láthatjuk a képernyőn azt a modellt, aki a közelmúltban két könyvben is név nélkül mesélt a luxusprostik életéről. Egyelőre nem nyugodhat meg a Dubaj-ügy miatt.

Egy híres magyar modell is szervezhetett szexmunkára lányokat – tudta meg a Hír24 megbízható forrásból. Az informátor, aki több mint tíz éve jól ismeri a hálózatot, azt mondta, a hölgy nem más, mint aki a közelmúltban két könyvben is név nélkül nyilatkozott a luxusprostik életéről. Igaz, sok valótanságot is.

„Egy napi szappanoperában is felbukkan, szinte minden áldott nap” – mondta a forrás. – „Korábban ő maga is a testéből élt, majd lányok közvetítésével kereste a kenyerét. Egzotikus országokba csábított magyar csinos, természetes szépségeket, sőt, a sokat emlegetett dubajozós közvetítésből is kivette a részét. Egy úgynevezett „vonalra” befészkelte magát, és átvette a nagyoktól. Jelentős bevételekre tett szert ezzel, amelyből egy luxuslakásra is futotta neki hirtelenjében” – mondta a neve elhallgatását kérő forrás.

A sorozatsztárként is ismert celeb korábban szerepelt már férfimagazinokban is, azaz megmutatta báját ország-világ előtt. A nyomozás során elképzelhetetlen, hogy ne merülne majd fel a neve, így feltehetően egyelőre nem lehet nyugodt. Amennyiben kiderül, hogy üzletszerű kerítéssel tett szert jövedelemre, és mindez a bíróságon is bebizonyosodna, akár öt év börtönnel is büntethetnék őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik