Szórakozás

Vágó István édesanyjával egy időben érettségizett

Március 26-án, az ÁtVágó című saját fejlesztésű műveltségi vetélkedővel tér vissza a képernyőre Vágó István, akinek élete nem volt fordulatoktól mentes. Sorozatunk első részében a kvízmester gyermekkorát elevenítjük fel.

Vágó István neve mára teljesen összeforrt a televíziós műveltségi vetélkedőkkel. Mindez nem meglepő, hiszen a kvízmester olyan műsorokat tudhat maga mögött, mint a Mindent vagy semmit és a Legyen Ön is milliomos!, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük. Vágó István március 26-án azonban alapjaiban változtatja meg a hazai műveltségi vetélkedők piacát. Hiszen ekkor debütál a STORY4 műsorán a kvízmester által kifejlesztett műveltségi vetélkedő, az ÁtVágó. Vágó Istvánnak azonban egyáltalán nem vezetett egyenes út a siker felé. Sorozatunkban minden részletet megtudhat a kvízmesterről, akinek ezúttal gyerekkorát elevenítjük fel, Bárdos András könyve alapján.

„A viszonyomat a pénzhez a szüleimtől örököltem, vagy inkább tanultam. Mi nagyon szegények voltunk, apám középiskolai tanár volt, nem kell ecsetelnem… Anyám meg, amikor éppen érettségiznie kellett volna, társasutazáson vett részt kényszerből. A 18. születésnapját Auschwitzban, a gázkamrák mellett töltötte. Úgyhogy mi egy időben, ugyanabban az évben tettük le az érettségit. Kisegítő technikus volt a MÁV-nál. Képzelheted, mennyit keresett. Azzal spórolt, hogy gyalog járt a munkahelyére. Akkor 70 fillér volt a jegy…” – eleveníti fel szegény sorsú gyerekkorát Vágó István, aki hosszú utat járt be a sikerig. Az évtizedek kemény munkája végül beérett, s Vágó István ma már az egyik legsikeresebb embernek vallhatja magát. Hogyan teltek a kvízmester fiatalkori évei, s a sikerig vezető út? Sorozatunk következő részéből ez is kiderül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik