Szórakozás

Mit titkol a magyar műsorvezetővel kapcsolatban a köztévé?

Szujó Zoltán RTL Klubos távozása szinte fű alatt történt, ráadásul a köztévénél a legnagyobb titokban kezelik a Szujó-ügyet, kérdéseinkre sem adtak érdemi választ. De vajon mit titkolnak?

Miután kiderült, hogy a Forma-1 közvetítése az RTL Klubról az M1-re kerül, azonnal felröppent a hír, hogy Szujó Zoltán a száguldó cirkusszal együtt átmegy a köztévéhez. A pletykát annak idején a köztévé illetékesei nem akarták megerősíteni, az RTL Klubnál azonban egyértelművé tették, nincs szükség a sportriporter munkájára. Szujó ugyan korábban a Reggeli című műsorban is feltűnt, de időközben az is megszűnt, így a tévés gyakorlatilag feladat nélkül maradt.

Szujó Zoltán korábban a Hír24-nek adott exkluzív nyilatkozatában elmondta, megtisztelőnek tekinti, hogy felmerült a neve a köztévénél. Ráadásul a szerződtetése „hazatérés” lenne számára, hiszen pályafutását 2000-ben a TeleSportnál kezdte, a Vitray-féle nagy generáció irányítása alatt. Szujó Zoltán azt sem titkolja, nagy álma, hogy egyszer olimpiát és foci-EB-t közvetítsen, és ez az MTV-nél jövőre esetleg elérhető lenne számára. Most úgy tűnik, hogy az ismert tévés egy lépéssel közelebb került az álmához.

Természetesen szerettük volna Szujó Zoltánt is megkérdezni arról, hogy érzi magát új munkahelyén és milyen feladatokat bíztak rá, de külföldön tartózkodik.

Az MTV-t is megkerestük Szujó Zoltánnal kapcsolatban, de kérdéseinkre kitérő választ kaptunk a következő formában:

„Az általános személyiségi jogokat szem előtt tartva munkaszerződésekkel kapcsolatban nem adunk ki bizalmas információt. Terveinkről sem nyilatkozunk, a stratégiailag számunkra megfelelő időpontban tájékoztatni fogjuk mindenről a sajtó munkatársait.”

A Hír24 többek között azt szerette volna megtudni, hogy a Forma-1-es munkán kívül más feladatot kaphat-e  Szujó Zoltán az M1-nél, de sajnos erre sem válaszoltak az illetékesek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik