Szórakozás

Luxusparadicsomban pihen a magyar sztár

Hosszú, hajtással teli munkás időszak után úgy döntött az X-Faktor első szériájának nyertese, hogy Balin piheni ki az eddigi fáradalmakat. Az indulás azonban nem ment zökkenőmentesen.

Szinte egyetlen lazsálással töltött napja sem volt az utóbbi időben az X-Faktor első nyertesének, Vastag Csabának. Az énekes ott volt a legnagyobb rendezvényeken, s koncertturnéján az egész országot, valamint a határon túli régiót is bejárta. A sármőr ezért úgy döntött, hogy megtöri a mókuskerekezést, s egy kis pihenésre szánja rá magát. Nem máshova utazott, mint az egyik legszebb luxusparadicsomba, Bali szigetére. Vastag Csabának azonban már a reptéren honvágya támadt. „Eljött a nap. Ez az Őszinte pillanatok ideje. Sokáig gondolkodtam, mit írhatnék Nektek, de nem olyan egyszerű. Bár még csak most indulunk , egy kicsit inkább lennék újra itthon. Tudnotok kell, hogy az életemben Ti vagytok a legfontosabbak. Ti vagytok Minden. Vastag Csaba” – írta az X-Faktoros közösségi oldalán, melyhez egy fényképet is mellékelt.

A honvágy azonban hamar elmúlt, hiszen Csaba szinte azonnal belevetette magát a szigetvilág gasztronómiájának tesztelésébe. „Ez a Költemény volt a mai ebéd. Teljesen jogos a kérdés, milyen alkatrészekből van ?. Az a helyzet, hogy erre nem teljesen derült fény, csakúgy, mint az egyelőre többesélyes hatás akár váratlan mibenlétére sem” – közölte rajongóival az X-Faktoros, aki úgy tűnik, rendkívül jól érzi magát a trópusi klímájú luxusparadicsomban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik