Szórakozás

Alig alszik a szexi modell

Annak ellenére, hogy a Playmate-DJ éjszaka dolgozik, nappal se áll le egy percre sem. Sajátos technikájának köszönhetően jól bírja a gyűrődést.

Évek óta dolgozik az éjszakai életben Kustánczi Lia, aki DJ-ként olykor több szórakozóhelyet is megjár. “Szinte nincs olyan nap, amikor ne lenne valami tennivalóm. Napközben ügyintézek, fotózásra megyek. Éjjel pedig zenélek” – nyilatkozta a Hír24-nek Kustánczi Lia, aki ennek ellenére úgy éli életét, mint bármelyik hétköznapi ember. “Szerencsére nem álltam át. Ha éjjel dolgozom is, reggel hatkor legkésőbb ágyban vagyok. Tíz-tiezenegy felé azonban felébredek, mert a biológiai órám nem hagyja, hogy átaludjam a napot” – árulta el a DJ, akinek sajátos módszere van a regenerálódásra.

“Ha délután nagyon fáradtnak érzem magam, ledőlök egy fél órára, vagy akár egy órácskára is. Az általam kifejlesztett relaxációs módszernek köszönhetően így is képes vagyok feltöltődni. Még akkor is, ha ilyenkor nem alszom” – mondta a Nyuszis Magazinban is szerepelt modell, aki nehezen bírja alvás nélkül. “Jó alvó vagyok és a biológiai órám is jól működik. Azt viszont nem bírom, hogy napokig nem alszom. Szükségem van a feltöltődésre. Erre leginkább akkor van lehetőségem, amikor eljön a hónapba az az egy-két nap, amikor tényleg semmi dolgom” – mesélte a szexi lemezlovas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik