Szórakozás

Pasival kavar Will Smith

Will Smith és Jada Pinkett házassága ismét veszélybe került, miután a színész összemelegedett egyik férfi felfedezettjével.

Tavaly az év második felében Will Smith és Jada Pinkett a válás szélére sodródott, de sikerült megmenteni házasságukat. Vagy legalábbis úgy tettek. Will ugyanis a legújabb hírek szerint még mindig nem otthon éli ki magát. A színész minden idejét barátjával és felfedezettjével, Duane Martinnnal tölti. Nemcsak bulizni és vacsorázgatni járnak együtt, de Smith még drága luxusnyaralásokra is hordja cimboráját. A két férfi között pedig nem éppen plátói a viszony. Vagy az eredeti értelmezés szerint pontosan az. Akik látták őket együtt, azt mondják egyáltalán nem barátoknak, sokkal inkább egy párnak tűnnek.

Will és Duane barátságon túlívelő kapcsolata pedig érthetően kikészítette Jadát. Ismét a válást fontolgatja, és férjét már ki is pakolta otthonról. A hollywoodi álomcsalád problémáit a Smith gyerekek, Willow és Jaden is megerősítették a Twitter bejegyzéseikkel. A két sztárpalánta arról panaszkodott több posztban is, hogy nincs minden rendben otthon.

A Bad Boys főszereplőjéről nem először hallani olyan pletykákat, melyek szerint a saját nemének képviselőit sem veti meg. A tavalyi majdnem válása is amiatt volt, hogy Trey Songzzal melegedett össze túlságosan. De Duan számára sem ismeretlenek az efféle szóbeszédek. Őt pontosan egy évvel ezelőtt gyanúsították meg azzal, hogy tönkretette a Turks- és Caicos-szigetek miniszterelnöke, Michael Misick házasságát. Persze mindent tagadott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik