Szórakozás

Mit csináljon, ha nem jön álom a szemére?

Önnel is gyakran előfordul, hogy álmatlanul forgolódik az ágyában, és nem tud elaludni? Segítünk, mit tegyen ilyenkor.

Rendszeresség

Törekedjen arra, hogy lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban feküdjön le és a reggeli ébredés szintén azonos órára essen. A szervezete így rááll egy rendszerre, s gyakran előfordul, hogy már ébresztő óra nélkül is sikerül adott időben felkelnie.

Korgó gyomor

Igaz, hogy nem javasolt nehéz, zsíros vacsorával zárni a napot, mert az megterheli a szervezetet, s nem tudunk majd elaludni. Egy könnyű étkezés viszont ajánlott, hiszen, ki lenne képes a gyomorkorgásától függetleníteni magát, s álomba szenderülni a halk morajokra.

Egy kis segítség

Ha sokszor előfordul, hogy nehezebben tud elaludni, fogyasszon nyugtató teákat lefekvés előtt, olyanokat, melyek például levendulából, kamillából készültek, de a mézes meleg tej is segíthet.

Ha nem sikerül elaludni, jobban teszi, ha kikel az ágyból, valamit még elintéz, amire nem jutott idő napközben vagy esetleg olvas egy kicsit, hiszen nincs is annál idegőrlőbb, mint a görcsös aludni akarás, amivel úgysem érjük el a célunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik