Szórakozás

Kiderültek a halott sztár titkai

Negyvenötödik születésnapja alkalmából bemutatjuk a Nirvana istenként tisztelt, egykori frontemberének kevésbé ismert oldalát.

Ha 1994. április 5-én, máig rejtélyes körülmények között nem veszíti életét Kurt Cobain, akkor egy elő ikonnal még mindig gazdagabbak lennénk, Courtney Love-nak nem lennének a Nirvana jogdíjak a legnagyobb bevételi forrásai. A legendás énekes pedig ma ünnepelné negyvenötödik születésnapját. Ebből az alakalomból elárulunk róla néhány kevésbe ismert tényt, amivel talán még a legelszántabb Cobain-hívők sem voltak tisztában.

Az egyik utolsó mondat, amit valaha leírt, az egy Neil Young idézet volt búcsúlevelében, a My My Hey Hey (Into The Black) című dalból.

Amint a Smells Like Teen Spirit a világ egyik legnagyobb slágere lett, Kurt ugyanazzal a lendülettel meg is utálta. Eleve csak azért írta, hogy legyen egy slágeres dala a Nirvanának, ami a Pixiest idézi. A dolog pedig túl jól sikerült, és a Teen Spirit elhomályosította az összes addigi szerzeményüket. Ezért Cobain gyakran alternatív szöveggel volt csak hajlandó előadni, utolsó koncertjeiken viszont semmilyen formában nem volt hajlandó rákezdeni a grunge himnuszra.

Legnagyobb szerzeményétől csak a Grateful Deadet, a Pearl Jam zenéjét, a Guns n’ Roses frontemberét, Axl Rose-t, és a médiát rühellte.

Két nagybátyja is lőfegyverrel végzett magával, vagyis a családban hagyománya volt az öngyilkosságnak, és a mentális zavaroknak. Sokak szerint Kurt lelki gondjai miatt sejteni lehetett, hogy szuicid rokonairól vesz egyszer példát.

Volt egy tetoválása. A bal alkarjára egy pajzzsal körülvett K betűt varrt saját magának. A kép a K Records logója volt, akiknek bátor munkásságát támogatta Cobain.

Bár mindent hajlandó volt elszívni, amit meggyújtottak és a szájába adtak, a kedvenc cigaretta márkája azonban a 100-as Winston Light volt.

Már-már betegesen vonzódott az anatómiához, főleg a magzatokkal és a női nemi szervvel kapcsolatos orvosi dolgokhoz. A szenvedélyét kielégítendő, egyszer gyakorlatilag egy egész orvosi ellátót felvásárolt.

Még karrierje kezdetén későbbi nirvanás társával, Krist Noveselic-kel tagjai voltak egy Creedence Clearwater Revival emlékbandának.

Mielőtt a grunge legnagyobb alakja lett, inkább a punk állt közelebb a szívéhez. Bár a Fecal Matter nevű bandával sokra nem vitte.

Nagyon nem szerette vékony testalkatát, ezért gyakran több pulóvert is felhúzott, hogy eltakarja magát. Eme öltözködési szokásáról a legnagyobb melegben sem volt hajlandó lemondani.

Többször próbált végezni magával. Courtney Love elmondása szerint legalább három öngyilkossági kísérlete és öt másik drogtúladagolása volt, mielőtt azon az áprilisi napon sikerrel járt. Avagy éppen becses neje segített neki.

Legtöbbet hallgatott és legkedveltebb albuma, a Stooges Raw Power című kiadványa volt.

Gimnazista korában egy ideig híd alatt élt, miután az anyja kidobta otthonról, mert nem tudott hozzájárulni a konyhapénzhez.

Néha Kurdt Kobainként emlegette magát. A név az egyik első Nirvanáról szóló cikkből származik, ahol a szerzőnek nem sikerült helyesen megörökítenie az énekes nevét. Kurtnek viszont tetszett az új neve, és egyfajta alteregóként gondolt rá.

Nikolas Hartshorne nemcsak a Nirvana szekerének beindításában segédkezett, amikor leszervezte az első koncertjeiket, de hat évvel később ő volt az orvosszakértő, aki Kurt halálában vizsgálódott.

A Nirvana utolsó albumát I Hate Myself And Want To Die (Utálom magam, és meg akarok halni) címre akarta keresztelni. Ám a társak lebeszélték, és maradtak az In Uterónál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik