Szórakozás

A Megasztárnak köszönheti szerelmét a csinos lány

Kiderült, nem először indult Kullai Tímea a Megasztáron, s noha nem került be korábban a műsorba, mégis sokat köszönhet neki.

Színpadi produkcióját tekintve kevesen gondolnák, hogy Kullai Tímea komoly önbizalomhiánnyal küzd. Pedig így igaz, a lány maga vallott minderről, és azt is elmesélte, folyamatosan szülei, a kedvese és barátai tartják benne a lelket.  A most négy szavazattal továbbjutó lány nem először próbálkozik a TV2 tehetségkutatójában, nyolc évvel ezelőtt, az első szériába is jelentkezett, de akkor csupán a legjobb ötven közé jutott be. Ennek ellenére azt vallja, az akkori válogatónak sokat köszönhet.


Fotók: TV2

“Elindított azon, hogy színpadi emberek, felkérések, stúdiómunkák megtaláltak, és azóta is rengeteg ilyen irányú elfoglaltságom van. Ha én akkor csak otthon énekelek tovább, most nem állnék itt” – mesélte az énekesnő.

Timi arról is beszélt, mai ésszel nem is érti, hogy merte bevállalni az akkori jelentkezését, és már csak mosolyog akkori produkcióján.

A Megasztár-válogatók egyik legnagyobb tehetsége azonban nem csupán a színpadi magabiztosságot, de a szerelmet is megtalálta, méghozzá az 1993-as tehetségkutatónak köszönhetően. “Megkeresett egy fiú, hogy látott a tévében, és elmondta, hogy szeretné, ha én lennék a zenekaruk énekesnője. A közös munkából aztán szerelem lett, és azóta is boldog kapcsolatban élünk Attilával” – mesélte Timi.

A Mega-reménységnek azonban nem csupán az élete változott meg gyökeresen az elmúlt nyolc év alatt, hanem külsejét is jelentősen átalakította: szinte rá sem lehet ismerni az akkor még szőke lányra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik