Szórakozás

Éppen példaképe nem juttatta tovább a Megasztár versenyzőjét

A Megsztár egyik biztos továbbjutója Klippel Dávid. Vele beszélgettünk.

Szimpatikus. Szerény. Húszéves. Tehetséges. Körülbelül ennyit tudtunk meg a sümegi egyetemistáról, Klippel Dávidról, amikor színpadra állt a Megasztár válogatójában. Ő azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni, végtaghiánnyal született, és azt állítja, sorstársainak is szeretne bizonyítani azzal, hogy megméretteti magát. A beszélgetésünk közben egyre elképzelhetőbbé vált, hogy igen, Dávid valóban erőt adhat másoknak is: magabiztosan mesélt terveiről, reményeiről és a Megasztárba vezető útjáról.

Most, hogy bekerültél a Top24-be, milyen érzések kavarognak benned?

Evidens, hogy nagyon örülök. Nem mondom, hogy tudtam, hogy így lesz, de nagyon bíztam benne. Annyi jó énekes van, és már a válogatás mezőnye is nagyon erős volt, így még nagyobb boldogság, hogy a legjobb huszonnégy között lehetek. Maximalista vagyok, és ettől néha kevés az önbizalmam, de ha most továbbjutok, érzem, sokat fogok fejlődni.

A bemutatkozó kisfilmedben arról meséltél, hogy többek között “sorstársaidnak” szeretnél erőt adni azzal, hogy színpadra állsz.

A mai világban sokszor látjuk, hogy csak a tökéletes, hibátlan külsejű emberek érhetnek el sikereket, de szeretném hinni, hogy ez nem így van. Meggyőződésem, hogy mindenki tehetséges valamiben, és fontosnak tartom, hogy azt ki is bontakoztassa. Nekem az éneklés ilyen, valahogy ebben találtam meg magamat.

Ha továbbjutsz, mi lesz az egyetemmel?

Ha bekerülök a döntőbe, halasztok, de aztán mindenképpen folytatom. Fontos, hogy az ember több lábon álljon. Mert mi lesz egy olyan énekessel, akinek baj lesz a hangjával, és semmi máshoz nem ért. Az éneklés a nagy szerelem, de civil szakmát is szeretnék.

Korábban is megfordult a fejedben, hogy jelentkezel a Megasztárba?

Persze, évek óta tervezem. Egyszer volt is, hogy majdnem, de anyukám lebeszélt róla. Féltett. Most már tudom, jogosan, akkor még érettségi előtt álltam, nem biztos, hogy össze tudtam volna hangolni a sulit a szerepléssel. Most már egyébként zeneileg is felkészültebb vagyok. Legalábbis remélem.

Kit kedvelsz a legjobban a zsűritagok közül?

Erre így nem tudok válaszolni. Inkább úgy fogalmaznék, Bereczki Zoltán munkásságára régóta felnézek. Talán mert én is musicalszakos voltam.

És pont ő volt az, aki nem adott “zöld utat”…

Igen, nagyon szerettem volna, ha megnyomja a gombot, de úgy látom, számára rettentően fontos a szakmaiság. Azt is tudom, hogy volt hiba a produkciómban. Külön kihívás, ha továbbjutok, hogy neki is “megfeleljek”.

Bochkor Gábor vicces megjegyzése szerint akár poszterfiú is lehetnél egy tinimagazin közepén. Ezen akár meg is sértődhettél volna. Vagy épp ellenkezőleg…

Á, nekem jólesett. Inkább kedves volt. Talán arra reagált, hogy azt mondtam, szeretnék példakép lenni.

Afféle tinikedvenc? Kamaszlányok álma? Már most megismernek az utcán?

Nem pont így. Persze, lehet, több lány figyel fel rám, mint fiú. Megismernek sokan, de azért még nyugodtan kimehetek az utcára.

Kapcsolatban élsz?

Négy éve járok egy lánnyal.

Nem féltékeny már most?

Tudom, hogy egy tehetségkutató nagy próbatétel elé állít egy kapcsolatot. Néhány szót váltottam erről korábbi megasztárosokkal, én is tudom, hogy sokuk szerelme a tehetségkutató alatt ment tönkre. Én azért optimista vagyok, és hiszem, hogy a barátnőm megérti majd, hogy – ha bekerülök – a következő hónapok alatt kevesebb időm lesz rá.

Milyen párbajellenfélre vágysz? Hiszen azon, hogy kivel kell “megmérkőznöd”, nagyon sok múlik.

Ezen már többször elgondolkoztam. Azt hiszem, az lenne az igazi, ha más karakterű, de erős énekes lenne. Így lenne igazán nagy dolog bejutni a döntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik