Szórakozás

Fillérekért kellett égetnie magát az RTL felfedezettjének – Kipakol

Márki Zsuzsi felháborodott, és úgy döntött, kiteregeti a szennyest. A ValóVilág negyedik szériájának játékosa amiatt akadt ki, mert valótlanságokat terjesztettek róla, éppen ezért most tiszta vizet önt a pohárba.

Zsuzsi, sok más villalakóval ellentétben sosem titkolta a múltját, már a villába vonulásakor tisztázta, korábban valóban erotikus munkát végzett, táncolt. Mint mondta: ennél messzebb sosem ment, és amit ő csinált, az nem a szexipar része, sosem árulta a testét. Akkoriban a fekete szépség nagy álmokat dédelgetett, azt gondolta, hogy a VV-szereplése kitörés lehet számára az erotikus iparból. A kívülállók naivitásával azt is elhitte, hogy a média valóban egy olyan terep lesz számára, ahol ismertségével munkát találhat, amiből aztán meg is tud majd élni. Ekkor valóban azt nyilatkozta: szeretne leszámolni a táncosnői munkával.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

„Ahogy telt az idő, rájöttem, hogy teljesen más ez a világ, mint amit képzeltem. Én nem vagyok hajlandó senkinek pitizni, és nem akarok ingyen munkát végezni, csak azért, hogy benne legyek a televízióban. Nekem is lett volna lehetőségem, ha behódolok, és szó nélkül megteszek mindent, amit tőlem kérnek. Engem azonban más fából faragtak. Legutóbb például már a NekedValó felvételére sem mentem el. Korábban képes voltam fillérekért égetni magam, disznófejet vettem fel, csak, hogy nekik műsort csináljak, de most már ennek vége. Eddig legalább autót küldtek értem, és kaptam pár ezer forintot, de legutóbb azt mondták: vagy csak a fuvart vagy csak a pénzt kaphatom meg. Persze, hogy nemet mondtam” – mesélte Zsuzsi az élményeit.

Azt sem titkolja, hogy nehéz sorsú családból származik, másokkal ellentétben őt nem tudták anyagilag támogatni a szülei. De nem csak a családjától, másoktól sem kapott soha semmit ingyen. Miután megismerte a média világát és belátta, hogy ott nem kap pénzes munkát, úgy döntött, visszatér a kaptafához, és ismét elmegy táncolni. A Hír24-nek elmondta, nem nagy öröm számára, hogy ismét erotikus munkát kell végeznie, de ebből legalább van egy biztos bevétele, amiből ki tudja fizetni a számláit. Zsuzsi egyelőre nem tudja, hogy hosszútávon mi lesz majd vele, miből él majd meg a későbbiekben. Továbbra is reménykedik abban, hogy találhat majd olyan civil munkát, amelyből eltarthatja magát, és tényleg leszámolhat az erotikával, mint pénzkereseti lehetőséggel.


Zsuzsi nyilatkozata óta érkezett a hír, ami szerint ValóVilág amazonja egy bevásárlóközpont közepén rátámadt egy újságíróra, és fizikailag bántalmazta őt, így úgy tűnik, hamarosan más kihívásokkal is szembe kell néznie a lánynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik