Szórakozás

Műlábat kapott Hulé Éva

Felállt a kerekesszékből Hulé Éva. Az asszony műláb segítségével tanul járni.

Hosszú idő után először beszélt bizakodva a jövőről Hulé Éva. Zámbó Jimmy halálának állítólagos szemtanúja évek óta szegénységben él, beteg, a lábát amputálták. Most azonban úgy döntött, megtanul műlábbal járni, és így képes lesz ügyeket intézni, főzni és elhagyni otthonát.

Talán kicsit bizarr, de Éva olyannyira örül a végtagprotézisnek, hogy nevet is adott neki: Rozi.
“Illik rá, hiszen minden Rozi kicsit csámpás” – magyarázta.

A nagybeteg asszony most boldog, és előre örül annak, hogy ezentúl egyedül is meg tudja majd látogatni szeretteit a temetőben, és nem szorul más segítségére. Hulé Évát most egy rehabilitációs intézetben gyógytornászok tanítják járni, ha minden a tervek szerint halad, néhány hét múlva kiengedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik