Szórakozás

Retteg a színpadra lépéstől a magyar x-faktoros – Túl nagy a tét?

Élete legnagyobb lehetőségének tartja az Eurovíziót Gyurcsik Tibi, aki reménykedik benne, hogy fellépésekor minden rendben lesz.

Mióta távozott az X-Faktor színpadáról, Gyurcsík Tibi egy percre se állt meg. Az énekes ugyanis úgy gondolta, minél több energiát fektet zenei karrierjébe, annál nagyobb esélye lesz arra, hogy a műsor után is sikeres legyen. Ez a munka most beérni látszik, hiszen az énekes is ringbe szállhat a lehetőségért, hogy ő képviselhesse Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az X-Faktor felfedezettje óriási erővel készült a mai második válogatóra. „Gőzerővel folynak a próbák. A dalt angol és magyar nyelven is felénekeltem. Nemcsak az énekre, hanem a show-ra is nagy energiát fektettem. Koreográfus segítségével gyakoroltam, és rengetegszer elpróbáltuk az egész számot” – nyilatkozta a Hír24-nek Gyurcsík Tibi, aki most először látja majd produkcióját felvételről.

„A próbák különlegesek voltak, hiszen felvétel is készült róluk, hogy vissza tudjam nézni, és javítani tudjak a hibákon. Tökéletes produkcióra vágyom! Én magam vagyok a legnagyobb kritikusom. Szeretem megnézni a fellépés előtt, hogy mit is fog látni majd a publikum, hogy egy külső szemlélő számára, hogy fest az egész produkció” – vallotta be az énekes, aki nagyon szigorú magával szemben. Maximalizmusa azonban nem tud felülemelkedni félelmein. Bízom benne, hogy a szombati élő adáson nem a hangtechnikán múlik majd az énekesek előadása” – mondta reményteljesen az X-Faktor felfedezettje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik