Szórakozás

Erőszakoskodott Heidivel Seal

Heidi Klum és Seal házasságának egy csaknem verekedésig fajuló veszekedés jelentette az utolsó koporsószöget.

Sokak számára máig hihetetlen, hogy miként mehetett tönkre Heidi Klum és Seal kirakatba való házassága. A legújabb információk után viszont inkább azon kell csodálkozni, hogy hét évig kitartott Seal erőszakossága ellenére is. A német modellistennő azután döntött végleg a válás mellett, hogy egyik veszekedésük során párja agyára teljesen leszállt a lila köd, és durván lökdösni kezdte. Sőt valószínűleg alaposan el is látta volna neje baját, ha Heidi testőre nem ugrik közéjük. A harcművészetekben jártas, nem éppen kis darab védelmezővel azonban már nem mert szembeszállni az énekes. Az elharapódzott vitát követően a négygyermekes anyuka érthetően nem tudott már ugyanúgy urára nézni, így saját és csemetéi érdekében inkább a szakítás mellett döntött.

Seal heves természetéről már a válásuk bejelentése után pár órával is több helyen lehetett olvasni, de konkrét esetről senki sem tudott beszámolni. Csak annyit lehetett tudni, hogy rengeteget veszekedett az tökéletesnek hitt álompár, a parázs hangulatot pedig mindig az angol sztár csiholta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik