Szórakozás

Életfogytiglan a nádasdladányi gyilkosoknak

A Székesfehérvári Törvényszék ítélete nem jogerős. A gyilkosok 2010 februárjában öltek meg egy idős férfit.

Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint a 35 éves Györe Tibor és a hasonló korú Eichtetter Csaba 13 késszúrással megölt egy idős férfit. A bűncselekmény elkövetésének másnapján elfogták őket.

A tettesek tudták, hogy az idős férfi pénzt szokott kölcsönadni, korábban ők is kértek tőle. Nem volt jó a kapcsolatuk, egyrészt mert Györe Tibor nem adta vissza a kölcsön egy részét, másrészt mert az idős ember őket tartotta egy korábban nála történt betörés tetteseinek.

A bűncselekmény napján az elkövetők pénzért, valamint az adósok nevét rögzítő füzetért mentek áldozatuk házához. Kést is vittek magukkal; kesztyűt vettek fel, cipőjükre zoknit húztak, majd a nyakán, a hátán és a mellkasán ejtett 13 késszúrással megölték a férfit.

A Székesfehérvári Törvényszék Édl Gabriella tanácsa előre kitervelten, társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölésért életfogytig tartó fegyházra ítélte mindkettőjüket. Legkorábban 30 év múlva lesznek feltételesen szabadlábra bocsáthatók. 

A vádlottak enyhítésért, illetve enyhítésért és felmentésért fellebbeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik