Szórakozás

Rendőrkézen az enesei sorozatrabló

Egy 57 éves rokkantnyugdíjas férfit gyanúsít a rendőrség a rablási kísérletek ügyében.

Akció filmbe illő jelenetek zajlottak Győrben szombaton késő este a Kodály Zoltán úti italdiszkontban. Egy vásárló segítségével sikerült lefegyverezni azt a férfit, aki a kisboltba arcát eltakarva lépett be, késsel a kezében. Az alkalmazottat megfenyegette, a bevételt követelve tőle. A nő a pénzt a kasszából kivette, s az elkövető elé a földre hajította, utasítva a támadót hogy onnan szedje össze. Végül mégis a rabló szedette össze az alkalmazottal a több mint százezer forintot. Ezt miután a gyanúsított kézbe kapta, belépett a helyiségbe egy vásárló. A férfi rövid időn belül felismerte az elé tárult szokatlan helyzetet. Egy rablás szemtanúja lett. Nem sokat teketóriázott, a nála lévő bevásárló táskával lesújtott a rablóra, aki kését még ekkor sem akarta kezéből kiadni. A szúró szerszám pengéje dulakodásuk közben végül eltörött, így annak nyele maradt csak a támadó kezében.
Eközben érkezett meg a kisbolt tulajdonosának fia. A két férfi együttes erővel tudta csak a rendőrök kiérkezéséig a rablót a helyszínen visszatartani.

A rokkantnyugdíjas férfi tetemes tartozása miatt már csütörtökön rablás útján próbált pénzt szerezni.
A szemtanúk személyleírása alapján, a rábapatonai körzeti megbízott közreműködésével jutottak el a rendőrök a csütörtök délutáni sikertelen enesei bakrablás elkövetőjéhez. A nyomozók előtt gyorsan egyértelművé vált, hogy az 57 éves elkövető, aki csak pár hónapja költözött Tatáról Enesére, szombat éjszaka óta a rendőrség vendégszeretetét élvezi.
A gyanúsított a terhére rótt bűncselekményeket elismerte, kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett.
A csütörtöki sikertelen bankrablásnál használt maszkot, cipőt, ruhát és játékfegyvert az enesei vasútállomás egyik szemetesében helyezte el, melyet a rendőrség még most is keres. Kéri, hogy, aki ezekről a holmikról bármit tud, értesítse a főkapitányság bűnügyi osztályát.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az italdiszkont sérelmére felfegyverkezve elkövetett rablás, míg az enesei takarékszövetkezet sérelmére fegyveresen elkövetett rablás kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. Előterjesztést tett az 57 éves gyanúsított előzetes letartóztatására, aki az egy nap kihagyással elkövetett rablásokért akár 15 évet is kaphat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik