Szórakozás

Kitiltották hazájából a meztelenkedő színésznőt

Levetkőzött egy magazinban, ezért nem lépheti át többé Irán határát az ország legnagyobb sztárja.

Hiába kiáltották ki Golshifteh Farahanit Irán legnagyobb tehetségének, és lett az ország első színésznője, akire Hollywood lecsapott, nem tart rá többé igényt hazája kormánya. A többszörösen kitüntetett huszonnyolc éves sztár ugyanis levetkőzött a francia Madame Le Figaro magazinban, hogy a muszlim nők elnyomása ellen tiltakozzon. Majd – az egyébként elég visszafogott – képet feltöltötte a Facebook oldalára is. Ami így eljutott a viszonylag kevés francia sajtóterméket forgató iráni vezetőkhöz is. Ennek következtében pedig kapott egy hívást otthonról, hogy ne próbáljon meg többet az országba látogatni, amiért ilyen erkölcstelen módon szembeköpte a törvényeiket.


Farahani botrányosnak ítélt fotója

Golshiftehnek már korábban is voltak gondjai az iráni hatóságokkal. Miután szerepet vállalt Leonardo DiCaprio és Russell Crowe oldalán a Hazugságok hálójában, nem engedték ki az országból. Ő viszont Párizsba szökött, hogy ott adjon újabb löketet karrierjének, és a jelek szerint az életét is kénytelen lesz a Szerelmesek városában folytatni. Amivel nem feltétlenül járt rosszul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik