Szeptember közepén, az RTL Klub Reggeli című élő műsorában árulta el ország-világnak, három hónapos terhes. „Amikor korábban azt mondták, majd ha gyereket várok, mindent másképp látok, csak legyintettem. Most viszont minden mindegy, a karrier is másodlagos” – mondta a műsorban Gryllus Dorka, majd már a jövőbeni terveiről is mesélt. „Az énekesnői, rocksztár karrierem biztosan háttérbe szorul, de ezt egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy jön egy kicsit nyugisabb időszak” – tette hozzá. A Hír24 már azt is tudja, fiús kismama lehet a színésznőből. Ezt ő maga egy nyilvános helyen újságolta el egy barátnőjének, amelynek olvasónk fültanúja volt. Természetesen Dorkát is szerettük volna megkérdezni – többek között arról is, tudják-e már a kisfiú nevét, de telefonja egyelőre ki van kapcsolva. Magyarországi menedzserét elértük, aki nem kommentálta az értesüléseinket. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a babával kapcsolatos kérdéseinket eljuttatja Dorkához. És amennyiben kíván rájuk reagálni, záros határidőn belül jelentkezik. Válaszait egyelőre várjuk.
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 19:27 Epstein-iratok: letartóztatták Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövetét
- 19:01 Rob Reinerék meggyilkolása: a fiuk ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt
- 19:01 Vajda: „A Tiszára szavazok, de én is győzhetek” – Hiller: „Én vagyok a kormányváltás garanciája”
- 19:00 Fejszével a kezében belopózott a nőhöz, hogy randira hívja
- 18:58 Egri Viktor: Vinícius a futball Martin Luther Kingje
- 18:33 Lakatos László védelmébe vette Schóbert Norbi Jr.-t: „Ennél eminensebb gyereket életemben nem láttam”
- 18:19 A magyar vétó miatt üres kézzel mennek az EU vezetői kedden Kijevbe, a háború 4. évfordulójára
- 18:09 Orbán Viktor: Iványi Gábornak én személyesen sok mindennel tartozom
- 17:35 Lindsey Vonn elárulta, hogy egy műtét az amputációtól mentette meg
- 17:29 Kiürítettek egy mezőkövesdi középiskolát, miután többen torokirritációra kezdtek panaszkodni
- 17:24 Tóth Gabi Tóth Andiról: Sajnálom őt. Kár érte
- 17:01 Több mint 500 pszichiáter követeli a Nyírő OPAI mágusképzős főigazgatójának menesztését
- 16:59 Kézilabda: már a kupaelődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
- 16:47 Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 12:14 Megkéseltek két embert a MOL Campuson lévő étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
- 09:21 18 év fegyházat kapott a férfi, aki kilógatta, majd kilökte a kétgyermekes párját a tizedikről
- 09:27 Barátság kőolajvezeték: kulcsfontosságú szivattyúállomást ért támadás
- 09:32 Molnár Áron üzent a tilosban parkolásáért kapott bírságát sokalló Sebestyén Balázsnak
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 12:54 Orbán Viktor a parlamenti ellenzéknek: Önök mindannyian az ukránok oldalára álltak, nagyon helyes, hogy eltűnnek innen
- 11:06 Mik ezek a furcsa, peteszerű képződmények a tojáson?
- 11:26 Pintér Bence: Szögezzük le, fogalmam sincs, mire költötték a város pénzét
