Szórakozás

A szexipar is felfedezte Fluort

A jelek szerint nehéz napok várnak Emesére, aki egy videointerjúban mesélt arról: mindent megadna, ha megismerhetné Fluor Tomit. A lányról időközben azt állítják, felnőtt filmekben szerepelt.

A Hír24 egy napja mutatta be Emesét, aki a playboy.hu-nak adott nyilatkozatában mesélt arról: életében egyszer érzett úgy, mint ahogyan mostanában. Az első alkalomból hatalmas szerelem kerekedett, a másodikat pedig nem más, mint Fluor Tomi váltotta ki belőle. A fővárosi kozmetikus azt is elmondta, a tinik kedvencének dalai, stílusa egyáltalán nem fekszik neki. A szemei, a kisfiús tekintete azonban egy percre sem hagyja nyugton a gondolatait. Fluor Tomit menedzserén keresztül szerettük volna megkérdezni, mit szól a csinos kebelcsoda őszinte érdeklődéséhez, ők azonban napok óta nem reagálnak ezzel kapcsolatos megkereséseinkre. Pedig a lány hangsúlyozta, még csak véletlenül sem hírnévre, vagy pénzre vágyna. Így a találkozót ő kettesben, kameramentesen képzelné el. Eddig azonban hiába várt. Sőt, időközben néhány internetes blogon azt állítják, hogy a lány korábban kipróbálta magát néhány szexfilmben is, Norah Swan művésznéven. Őt hiába kerestük ezzel kapcsolatban, nem sikerült elérnünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik