Szórakozás

Szívelégtelenség: váratlanul meghalt a rocklegenda

Egy váratlan szívelégtelenség áldozata lett a rocktörténelem egyik legjobb dobosa, a Skunk Anansie alapítója, Robbie France.

Szombaton megrepedt Robbie France aortája, és már nem lehetett segíteni a kiváló doboson. A mindössze ötvenkét esztendős zenésznek korábban nem voltak szívproblémái, így teljesen váratlanul ért mindenkit a halála.

France Ausztráliában kezdte zenei pályafutását, és már tizenöt évesen a nemzeti zeneakadémián tanított gyakran tőle sokkal idősebbeket a dobolás művészetére. Később több jazz-zenekarnak is a tagja lett. A neve viszont csak akkor került be a köztudatba, amikor visszatérve szülőföldjére, Angliába, csatlakozott a Diamond Headbe. A metal banda azonban nem bírta el, hogy a tagok mind-mind más zenei háttérrel rendelkeznek, és a stíluskeveredések a vesztét okozták. Robbie ezután az UFO zenekarban – (nem a magyar poptrió természetesen) – találta magát, ám egy évet és egy albumot követően máig ismeretlen okokból kilépett. Ezt követően csendesebb időszak következett a karrierjében, inkább csak tanított, és producerkedett. Egészen addig, míg a kilencvenes évek derekán meg nem alakult vele az élen a Skunk Anansie, melynek nemcsak dobosa, de zenei koordinátora is volt. A legendás banda debütáló albumán, a Paranoid & Sunburnt-ön gyakorlatilag az összes kreatív munkát ő végezte, illetve a Björkkel felvett Army of Me is az ő keze munkáját dicséri főleg. De a Skunkban sem időzött sokat, és inkább az Alphaville-t választotta, akikkel egy turné erejéig maradt. Élete utolsó évtizedeit Spanyolországban töltötte, mint zenész, de az írásba is belevágott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik