Szórakozás

Mindenki utálja az RTL Klub kavarógépét – Repülhet

Barátja kiesése súlyos csapást mért VV Attilára. Úgy tűnik, hogy a kavarógép végleg egyedül maradt a luxusbörtönben. Ő lesz a következő, aki kiesik a játékból?

Tegnap egytől egyig Attila fejére olvasták a villalakók, miért utálják annyira. A fiú nem tűrte szótlanul, hogy ócsárolják, ő is keményen visszavágott. Először korábbi kebelbarátnője, Kinga kötött bele. Azt sérelmezte, hogy miután visszatért a vasárnapi párbajról, Attila oda sem ment hozzá. A kavarógép ezt cáfolta, szerinte Kinga hazudozik. Ez a kijelentése természetesen újabb veszekedést idézett elő a korábbi barátok között.

Aztán Fecó olvasott be Attilának. Azt mondta, csalódott a fiúban, akit a barátjának hitt. Erre a villa fura figurája meglehetősen gusztustalanul vágott vissza. Kijelentette, ő sosem tekintette barátjának a dumagépet, maximum bírta. Nem csoda, hogy Fecó kiakadt ezen a kijelentésen. Tulajdonképpen az a csoda, hogy még ezek után hajlandó volt szóba állni Attilával.

Természetesen Vera sem maradhatott ki Attila ócsárolásából. Szerinte a fiú ugyanúgy végzi majd, mint haverja, aki hazudozásai miatt esett ki a játékból. Bár a kavarógép minden oldalról kapta a szidalmazást, láthatóan ezúttal is leperegtek róla a kemény kritikák, csakúgy, mint korábban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik