Szórakozás

Kicsinálta magát a ValóVilág kavarógépe

Péternek kellett elhagynia tegnap este a ValóVilág játékát. Kinga ugyan nem túl nagy fölénnyel, de visszatérhetett a luxusbörtönbe.

Ezúttal nem volt hatalmas szavazatkülönbség a két VV-párbajozó között, Kinga 58%-kal nyerte meg a vasárnap esti összecsapást. A lány visszatérésekor először Fecó és Csaba ugrott a nyakába, Attila tekintetében pedig látszott a döbbenet. Seherezádé és Eszter arcára szintén ráfagyott a mosoly, ők láthatóan kiakadtak azon, hogy a hisztis szőke legyőzte a kavarógépet.

Sokan egyébként úgy értékelik, Péter csakis magának köszönheti, hogy kiesett a játékból. Az utóbbi időben ugyanis nem volt túlságosan korrekt és egyenes. A valóságshow-veterán egyébként még a utolsó szó jogán is azt mondta társainak, ha visszatér a villába, azon lesz, hogy a többiek kiessenek a játékból. Terve azonban kudarcba fulladt, a nézők ezúttal inkább a hisztis szőkét szavazták vissza a villába. Érdekes lesz a továbbiakban, hogy miként alakul Attila és Kinga kapcsolata. A szőkeség ugyanis megsértődött, mert Attila azt mondta, Pétert várja vissza a villába. Amikor Kinga belépett az ajtón, oda se ment hozzá korábbi lelki társa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik