Szórakozás

Joshi hazautazott édesanyjához!

Csütörtökön ült repülőreJoshi Bharat., hogy talán örökre elbúcsúzhasson édesanyjától.

Utoljára 2010-ben látogathatta meg súlyos beteg édesanyját Joshi Bharat, azóta is azért imádkozott, hogy szeretett szülője fájdalmak nélkül, békében aludhasson el örökre. A sorselemző fél évvel ezelőtt minderről az Aktívnak mesélt, ahol azt is elárulta, az anyja kérte arra, imádkozzon azért, hogy fájdalmak nélkül távozhasson. Telefonon azóta is rendszeresen tartotta vele a kapcsolatot.

“Senki nem kívánja az anya halálát” – mondta akkor a riportban, de azt is hozzátette: hisz a reinkarnációban, és biztos benne, hogy találkoznak még.
A műsorvezető elmondása alapján azóta is arra készült, hogy megcsörren majd a telefonja, és bátyja hívására azonnal útnak indul Indiába. A Hír24 információi szerint Joshi Bharat néhány napja repülőre szállt. Hogy miért, feltehetően csak azok után derül ki, ha visszatér Magyarországra. Úgy tudjuk, erre napokon belül sor kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik