Szórakozás

Közös kényeztetéssel intett búcsút az országnak Horváth Éva

Édesanyjával közösen pihente ki az egész éves hajtást Horváth Éva, aki egy hévízi szépségcentrumban töltődött fel. A műsorvezető  ezt követően Mexikóba utazott az Éden Hotel második évadának forgatására.

Horváth Éva mozgalmas évet tudhat maga mögött, hiszen az Éden Hotel forgatása után sem pihent, hanem folyamatosan egyengette a játékosok útját, intézte a megjelenéseiket a közönségtalálkozókon és közben már készült a következő szériára. Mielőtt január elején elutazott volna Mexikóba, meglepte édesanyját egy közös karácsony előtti kényeztető hétvégével.

„Már visszajáró vendég vagyok a hévízi szépségcentrumban, hiszen itt akár két nap alatt teljesen fel tudok töltődni. A hétköznapokban nem jut időm manikűröshöz és kozmetikushoz járni, leginkább saját, otthoni praktikákkal szépülök. Ilyenkor viszont profi kezekre bízom magam, amit nagyon élvezek és szerettem volna, hogy ha anyukám is kipróbálja ezeket a kezeléseket.” – mondta Éva, aki a wellness hétvégét édesanyjának egyben karácsonyi ajándéknak is szánta. „A mexikói forgatás miatt sokáig nem fogunk találkozni, így mindketten nagyon örültünk, hogy végre kettesben tölthetünk egy kis időt és kikapcsolódhatunk, beszélgethetünk Hévízen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik