Szórakozás

Fordulat: egyre közelebb kerül egymáshoz a két valóságshow-szereplő

Akár szerelem is szövődhet ÖsszeEsküvők Marián és Mása között. A fiatalok, úgy töltötték a hétvégét, akárcsak egy kis család.

Ellentmondásosan alakult a TV2 ÖsszeEsküvők műsorában Mása és Marián kapcsolata. A romantikus párizsi nyereményútnak nem lett folytatása, a fodrászfiú és az orosz származású lány eltávolodtak egymástól. Marián a Hír24-nek ezt többek között azzal magyarázta, hogy rájött, még mindig korábbi barátnőjét szereti, Másának pedig az nem esett jól, hogy a fiú az összes Rezidencia-beli lánynak csapta a szelet. Egy idő után Marián és Kati mama egyenesen a lány ellen fordultak, ám a családfő, Héjássy János azt nyilatkozta, szívesen látná Mását a családban. Nos, a dolgok állása szerint ez sem kizárt.

Marián sokat beszélt akkoriban arról, nem érti, hogy hagyhatta kint a lány két kisgyerekét, mára azonban tisztázták a félreértéseket, és közös jövőt terveznek, ám egyelőre csak a dalszerzés tekintetében.

Mása a Hír24-nek elmondta, a hétvégét Marci nála töltötte, és nagyon jól érezték magukat. “Olyan volt Marci, mint a játék elején, Párizsban. Végre megismerte a gyerekeimet is, fantasztikusan bánik velük. Olyanok voltunk, mint egy kis család.  Lementünk a piacra, játszottunk, beszélgettünk és mellesleg dalszöveget írtunk. Voltak, akik megállítottak minket, és leszúrták Marcit, hogy miért rontotta el velem a kapcsolatát a játékban” – meséli Mása hétvégi élményeiket.

“Sajnos Marci még Ajkán lakik, így ritkán tudunk találkozni. Ha itt lenne, biztosan még közelebb kerülnénk egymáshoz, de így sem kizárt. Még számomra is új az érzés, de el tudom képzelni, hogy bármi is kialakuljon” –  tette hozzá Mása.

Marián facebookos oldalán számolt be a történtekről, posztjában nem titkolja, mennyire aranyosnak és kedvesnek tartja Mását, akivel közel kerültek egymáshoz érzelmileg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik