Bodrogi Gyula barátai tragédiájáról vall

Bodrogi Gyula nagyon nehéz helyzetbe került, két jó barátját is elveszítette. Igaz, egyiküket nem örökre, de persze az sem öröm, ha valakinek a hozzátartozóját börtönbe csukják.

Korábban a témában:

Stohl András és Bodrogi Gyula barátsága a generációs különbségek ellenére is legendásnak mondható. Színházi berkekben hallani, hogy a jelenleg büntetését töltő színész papának szólítja a Nemzet Színészét, aki valóban atyai érzéseket táplál Stohl iránt. Bodrogi Gyula nem csak Buci miatt szomorú. Szintén jó barátja volt Garas Dezső is, akit szerdán kísérnek utolsó útjára a Farkasréti temetőben. A Hír24 úgy tudja, hogy bár Bodrogi Gyula is bensőséges kapcsolatot ápolt Garas Dezsővel, a kollégák nevében Törőcsik Mari búcsúzik majd a 77 éves korában elhunyt művésztől.

Hogyan lehet egy ilyen tragédiát és egy jó barát börtönbe kerülését szinte egy időben feldolgozni?

Mindkettő szomorú eset, de azért nem lehet ugyanazon a lapon emlegetni. András esete sem vidám, de szerencsére tudjuk, hogy jó van, letölti a büntetését, és aztán folytatja tovább az életét. Sajnos Dezső esete egészen más. Az valóban egy tragédia. Hatalmas űr maradt utána a szakmában. Azt veszem észre, hogy a színházban minden róla szól, róla beszélünk. Sajnos nagyon régóta szenvedett a betegségétől.

Bodrogi Gyula (Bodrogi Gyula)
Fotó: MTI / Nándorfi Máté

Említettük már Stohl Andrást. Úgy tudom, hogy azon kevesek közé tartozik, akik rendszeresen beszélhetnek vele.

Ez így van. Engem jelölt meg az egyik hivatalos kapcsolattartónak. Találkozni nem tudok vele, de telefonon beszélgetünk. Én nem tudom őt keresni, de ő hívhat engem. Kéthetente szoktunk beszélni. Nagyon örülök ezeknek az alkalmaknak, hiszen legalább hallom a hangját és tudom, hogy van.

Általában milyen a kedélyállapota Stohl Andrásnak? Gondolom, Ön elég jól ismeri ahhoz, hogy észrevegye, ha esetleg maga alatt van, de titkolja.

Mindig azt szoktam mondani, hogy minden helyzetben fő az egészség. Szerencsére András egészséges, és ez nagyon fontos. A beszélgetésekből úgy tűnik, hogy optimista is. Természetesen sok függ az adott helyzettől, hiszen amikor Garas Dezső haláláról értesült, érthető módon le volt törve. Általában azonban azt tapasztalom, hogy pontosan úgy viselkedik, ahogyan az egy ilyen tehetséges embertől elvárható. Méltósággal viseli a büntetést, kitartó.

Ön erre számított vele kapcsolatban, amikor kiderült, hogy börtönbe kell vonulnia?

Igen, pontosan erre. Tudtam, hogy erős lesz, nem omlik össze. Remélem, tudja, hogy mi kitartunk mellette minden körülmények között. Természetesen a színházba is visszavárjuk.

 

Információink szerint Bodrogi Gyulának és a színésztársaknak sem kell már sokat aggódniuk Buci miatt, ugyanis a színész március 5-én kedvezménnyel szabadulhat a börtönből. A Hír24 úgy tudja, Stohl nemcsak a Nemzeti Színházba térhet vissza, hanem az RTL Klubhoz is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Les barbelÈs du camp de concentration d'Auschwitz (Pologne).     RV-759437
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.