Szórakozás

Ez az igazi oka Mary Zsuzsi tettének?

Meglepő, ám korántsem hihetetlen verziót osztott meg velünk Mary Zsuzsi egyik közeli ismerőse arról, miért lett öngyilkos az énekesnő.

Több találgatás is megjelent az elmúlt napokban arról, miért végzett magával a hányatott sorsú énekesnő. Egyik közeli ismerőse azonban nem a jelentős súlygyarapodást, az öregséget vagy a boldogtalanságot tartja a leghitelesebb magyarázatnak a történtekkel kapcsolatban. Inkább úgy gondolja, hogy Mary Zsuzsi büntetni akarta azt a férfit, akinél évek óta kegyelemkenyéren élt, és aki más asszony mellett találta meg a boldogságot, azaz Klapka Györgyöt.

Hiába vált el papíron a dúsgazdag vállalkozótól, azzal szinte az utolsó napig különös kapcsolatban volt.

Annak idején halálos szerelemmel indult a találkozásuk – legalábbis Mary Zsuzsi részéről. Igaz, házasságuk ideje alatt – nyilatkozta Klapka György egy interjúban – felesége legalább nyolc alkalommal volt másba is szerelmes.

Mary Zsuzsi a kilencvenes évek elején tért haza Németországból, ahova még előző férjével, Dobos Attilával disszidált. Az, hogy az utolsó pillantig volt férje, Klapka György birtokán lakott, hogy a férfi, ha kellett, kifizette nagyobb kiadásait, elnézte botrányos férfiügyeit, azt sejteti, hogy nem hunyt ki közöttük minden.

Tény azonban, hogy az öregség, az anyagi ellehetetlenülés egyre jobban bántotta az idősödő énekesnőt, akinek nemrég hormonháztartása is felborult, és emiatt 40 kilót hízott. Magányosan, betegen, mindenkitől elhagyottan könnyű volt most bűnbakot találnia volt férje személyében – állítja az ismerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik