Szórakozás

Rabszolgákból gazdagszik a világ legszebb nője

A minél nagyobb bevétel érdekében, a Kardashian família embertelen körülmények között dolgozó munkásokkal gyártatja divattermékeit.

Óriási bajban van a Kardashian-Jenner-klán. Az amerikai és kínai emberjogi szervezetek szerint ugyanis a család által forgalmazott több divatterméket is rabszolgák állítanak elő. Az amerikai televíziózás első számú famíliája által fémjelzett K-Dash ruha-, és ShoeDazzle cipőkollekció is olyan kínai gyárakban készül, ahol embertelen körülmények között, valósággal fogva tartják a munkásokat. Az emberek rabszolgaként ülnek a gyártósorok mellett heti nyolcvannégy órában, nem beszélgethetnek, még csak fel sem nézhetnek a ruhadarabok felől. A közel negyven fokban senyvedő, többnyire tinédzser rabszolgamunkások óránként egy dollárt kapnak szenvedéseikért cserébe, de ennek jelentős részét elveszik a gyártulajok, mondván a koszt és a kvártély nincs ingyen. Eközben Kim Kardashin és családja tavaly hatvanöt millió dolláros tiszta hasznot szedett össze csak a divatüzleteikből.

A híres-hírhedt famíliát lebuktató emberjogi szervezetek azt szeretnék, ha reality sztárok lemondanának a bevételeikről, és vállalnák a büntetést, amiért rabszolgákkal dolgoztatnak. A nyomozók szerint ugyanis tudniuk kellett róla, kik állítják elő a termékeiket, mivel a szállítóleveleken szerepel, hogy az olcsó munkaerőjéről ismert Guangdong tartományból érkeznek. Kim és anyja, Kris pedig a cégeik mindenható urai, és minden az ő kezükön fut keresztül. Az érintettek természetesen tagadnak, és ők maguk is belső vizsgálatot indítottak az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik