Szórakozás

Az Év műsorvezetője lehet Tatár Csilla

Az Év műsorvezetője lehet Tatár Csilla, aki idén ünnepli televíziós pályafutásának tíz éves jubileumát. A tévés megtiszteltetésnek érzi a jelölését, boldog, hogy a tévénézők és újságolvasók többek között rá is gondoltak. Interjú.

– Három éve beszélgettünk először, akkor Liptai Claudiát helyettesítetted a Mokkában. Akkoriban arról meséltél, boldog vagy, hogy élő műsort vezetsz… Azóta több felkérést is kaptál…

– Szerkesztő-riporterként kezdtem tévézni, tíz évvel ezelőtt a TV2-nél, de mindig vonzott a képernyős munka is. Soha nem voltam türelmetlen, mert biztos voltam abban, hogy akkor leszek jó szakember, ha  televíziózás minden szegmensét megismerem. Amikor gyakornokokkal foglalkozom, nekik is elmondom ezt. Tudniuk kell, hogy például egy önálló műsorhoz több év munkája vezet el. A jelölés kapcsán számoltam én is össze, hogy hány műsorban dolgoztam, riporterként vagy szerkesztőként az elmúlt időszakban. A végeredmény 13 műsor 10 év alatt.

– Az első önálló műsorod tavaly a Megamánia volt… Látszott rajtad, hogy mennyire szereted az esti, élő kapcsolásokat.

– Imádtam. Nagyon jólesett, hogy azt a műsort kifejezetten nekem szánták. Ráadásul én voltam a szerkesztő-riportere is, így a versenyzőket nem stúdióban láttam először, hanem napi „működés” közben is. Ezért aztán nagyon közvetlen viszony alakult ki velük, lubickoltam abban a műsorban, megszerettem az énekeseket.  A Megamánia volt egyébként számomra a nagy áttörés: szakmai értelemben is sokat fejlődtem, és ekkor változtattam hatalmasat a külsőmön is. Ez utóbbi csak azért érdekes, mert a mostani fizimiskám teljesen összhangban van a személyiségemmel. Ez is a hitelesség része.

 


Fotó: TV2

– Jóideje a Mokkának is rendszeresen a műsorvezetője vagy. Még mindig kihívásnak érzed?

–  Az élő műsor mindig nagy feladat, de hozzám ez a műfaj áll a legközelebb. Egy kötetlen beszélgetésben az interjúalany és a műsorvezető is sokkal szabadabban tudja megmutatni a személyiségét, ráadásul a Mokkában a viccelődéseink is teret kapnak. Robival, Péterrel és Vujity-tal is nagyon jó együtt dolgozni.

– Szinte nincs olyan műsorvezető, aki ne vágyna élő, főműsoridős szuperprodukció vezetésére. Szerepel ilyesmi az álmaid között?

–  Hazudnék, ha tagadnám. Ez, odáig eljutni hatalmas dolog, de minden feladatnak nagyon örülök. A tévézés nem egy állomás az életemben, hanem maga az életem.  Bevallom, az előítéletek ellenére én nagyon szeretem a „bulvárműsorokat”, hiszen akárhonnan nézzük, ezek a műsorok vonzzák a legtöbb nézőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik