Szórakozás

Szétosztogatja millióit Kocsis Tibor

Az X-Faktor győztese ahol tud, segíteni szeretne. Most már elhiszi, hogy helye van az énekesi pályán. Interjú.

Közel öt hónappal ezelőtt több ezren jelentkeztek az idei X-Faktorba, mindannyian azért, hogy megnyerjék az RTL Klub népszerű tehetségkutató show-műsorát. Vasárnap este pedig immár eldőlt a nézők szavazatai alapján, hogy a verseny győztese Kocsis Tibor lett. Az X-Faktor 2011 nyertesének jutalma egy éven át havi egy millió forint, egy autó, valamint egy luxusutazás. Az idei év legjobb énekesét a győzelemről, az elmúlt hónapokról, és terveiről kérdeztük nem sokkal a finálé után.

Mit érzel most, hogy megnyerted az X-Faktort? Felfogtad már egyáltalán?

Még nem. Szerintem kell egy-két nap, amíg feldolgozom. Most még teljesen a történtek hatása alatt vagyok. Utánozhatatlan érzés, amikor ott állsz a színpadon,  és téged ünnepel mindenki, miközben sírsz és sírnak a többiek is örömükben. Majd gratulálnak neked olyan emberek, akiket eddig a tévében néztél és szurkoltál nekik, vagy egyszerűen csak felnéztél rájuk, mert olyan előadók. Fantasztikus érzés, egy csodálatos álom vált valóra. Volt sok fájdalom, nehézség az életemben, például, amikor elvesztettem az édesanyámat, és az emberek jók alapvetően, én ebben hiszek, és például Lajosmizsén nagyon örülnek most a sikeremnek.

Gondoltad volna négy évvel ezelőtt, miután a Csillag Születikből búcsúznod kellett, hogy 2011-ben Te leszel Magyarország legjobb férfi énekese?

Akkor végképp nem gondoltam, de nem kell addig visszamenni. Még tavaly sem fordult meg a fejemben. A terveim és az álmaim között mindig ott szerepelt, hogy egyszer a színpadon álljak és megnyerjek egy ilyen tehetségkutatót. Amikor idén jelentkeztem, még csak egy nagyon távoli álomnak tűnt, egy olyan álomnak, amiben nem hittem igazán még a legelején. Akkor kezdtem el hinni benne, amikor megkaptam az első pozitív visszajelzést a mentoroktól és láttam azt, hogy mások hisznek bennem. Akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy talán mégis csak ez az én utam.

“Egy csodálatos álom vált valóra.”
Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Hogy érzed, miben változtál leginkább a műsor kezdete óta?

Rengeteget tanultam az X-Faktorból. Nekem ez volt életem egyik legnagyobb leckéje. Egy gyorstalpaló tanfolyam, ahol megtanultuk a színpadi élet csínját-bínját. Minden egyes olyan fázist elsajátítottunk, amit amúgy normál esetben csak hosszú évek alatt lehet megtanulni. Mindenképpen nagy fejlődést látok magamban, szerencsére a külső szemlélők, a közönség is ezt mondja és az internetes hozzászólások is nagyrészt erről szólnak.

Gondolom, azért van még olyan dolog, amiben szeretnél fejlődni.

Ez egy olyan szakma, amit soha nem tudsz elég jól csinálni. Mindig lehet jobbnak lenni és mindig vannak olyan fortélyok, amelyeket el lehet sajátítani. Az a fontos, hogy rendelkezzek olyan alapértékekkel, – mint például tehetség vagy az, hogy tudok énekelni – amelyekkel el lehet indulni az úton. Sőt, most már sikerült azt is elérnem, hogy nagyon közel tudok szólni az emberek szívéhez. Talán ez is volt a sikerem titka.


Mit adott az X-Faktor számodra?

Rengeteg élettapasztalatot, ami azért furcsa, mert 30 évesen már elég sokkal rendelkezem a többi versenyzőhöz képest, mégis ezt mondanám elsőként. Másrészről nagyon sok emberi kapcsolatot, új barátságokat és megismételhetetlen élményeket. A 2011-es év életem legszebb éve. Nagyon boldog vagyok.

Gondolkodtál már azon, hogy mire költöd a 12 milliós nyereményt?

Az az igazság, hogy ez még a győzelem pillanatában sem fordult meg a fejemben. Soha nem motivált a pénz vagy a nyeremény. Miután lejöttem a színpadról, a fiúk szóltak nekem, hogy: “Tibi, milliomos lettél!” Ez egy hihetetlen dolog. Én is az átlagemberek átlagéletét élem, úgyhogy ez számomra egy hatalmas összeg. Van mindenféle dolog, amire elkölthetem ezt a pénzt. Elsősorban lakás célokra szeretném fordítani, illetve ahol csak lehet, segíteni. A családnak és mindenkinek, aki hozzám közel áll és most szüksége van rá. Tudom, hogy jó helyre kerül a nyeremény.

Mi lesz veled hétfőtől? Merre, hogyan tovább?

Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező időszakban nagyon durván le leszek terhelve. Vastag Csaba is figyelmeztetett minket, készüljünk fel arra, hogy nagyon intenzív időszakunk lesz a műsor után, és attól, mert az X-Faktor véget ért, a terhek még nem csökkennek, rengeteg elfoglaltságunk lesz. Szerdán lesz az Aréna koncert, amire készülnünk kell, aztán a legfontosabb, hogy a családommal legyek, és a karácsonyt együtt tölthessük végre. Utána pedig szépen, lassan el kezdek gondolkodni azon, hogy mi az én utam, milyen zenei irányban induljak el. Bízom benne, hogy lesznek majd emberek, akik segítenek nekem ebben, és velük együtt kialakítjuk majd azt a Kocsis Tibót, akit már megszeretett a közönség. Minél hamarabb szeretnék saját dallal előállni, mert szerintem akkor lehet egy előadó igazán hiteles, ha saját dalokat énekel.

A nyerő páros
Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Nem félsz attól, hogy csak ideig-óráig tart majd a hirtelen jött népszerűség?

Az az igazság, gondolkodtam már azon, hogyan lehet ezt tartóssá tenni, de most nem szeretnék erre koncentrálni. A lehetőséget nézem most, amit kaptam. Nyilvánvaló, hogy a siker akkor lehet tartós, ha teszek érte. Ez az én felelősségem is részben, és ugyanúgy, ahogy eddig akartam, hogy elérjem, és mindent megtettem érte, úgy ezt a hitemet és akarásomat nem szeretném a későbbiekben sem feladni. Remélem, a siker nem hagy majd olyan gyorsan magamra, mint ahogy jött.

Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?

Olyan elismert előadó szeretnék lenni, aki már jó pár lemezt fel tud mutatni, és akit szeretnek az emberek. A legfontosabb, hogy boldogan éljek, és kiegyensúlyozott legyek. Úgy érzem, most már az életem minden területén kezdek helyrerázódni, és kezdem megtalálni önmagamat. Úgyhogy azt szeretném csak, hogy minden szempontból harmóniában éljek majd.

Malek a csúcson hagyja abba?
“A tavalyi kevésbé sikeres széria után Tibor visszaadta a hitemet és az önbizalmamat. Ezért nagyon hálás vagyok neki. Ő volt a legszínesebb előadó az X-Faktorban, és a továbbiakban is mindenben számíthat rám. Színes palettáról választhat majd, hogy merre induljon el, és nem hiszem, hogy nehéz lesz döntenie, mert minden jól áll neki” – mondta a tehetségkutató második szériájának nyertes mentora, aki biztos benne, hogy még évek múlva is emlékezni fogunk Kocsis Tiborra.
“Ez egy olyan dolog, mint amikor egy sportoló megnyer egy címet, és azt évről évre, mindig meg kell védenie. Most nála van az öv, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Nem véletlen, hogy több ezer emberből kiválasztottuk őt és a másik tizenegy énekest. Nem sokan lennének képesek arra, hogy végigcsináljak azt, amit ők az elmúlt, közel fél évben” – nyilatkozta a Hír24-nek Malek Miklós, aki egyelőre még nem döntötte el, hogy amennyiben jövőre újraindul az X-Faktor, elvállalja-e a mentori szerepet.
“Jól meg kell gondolnom, és valószínűleg alszok majd rá párat, mert nagyon kemény hónapok vannak mögöttünk. Nagyon sokat öregedtem. Mindent összevetve ez egy hat hónapos elfoglaltság, amikor nincs másnak helye, úgyhogy meg kell fontolnom. De nagyon örülök, hogy most sikerült nyernünk, mert így könnyebben vágok neki esetleg egy következő szériának.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik