Megkérték Britney kezét

Csaknem háromévnyi együttlétet követően, lovagja megkérte Britney Spears, hogy legyen a felesége.

Korábban a témában:

Már hetek óta nyílt titok, hogy Jason Trawick megfogja kérni Britney Spears kezét az énekesnő harmincadik születésnapján. Azonban a hollywoodi ügynök várt egy kicsit, és csak két héttel később tegnapi saját szülinapján tette fel a nagy kérdést. Amire Brit természetesen igent mondott. Akárcsak Spears-papa is, aki lánya hivatalos gyámja a popsztár három évvel ezelőtti agyi leépülése óta. Az esküvő időpontját még nem tudják, vagy csak nem árulják el, de sokáig biztos nem fognak várni vele. Jason ugyanis a tökéletes pár Britney számára. Nemcsak kivakarta a magánéleti gödörből, de a karrierjét is újra sínre rakta, és a két fiának sem lehetne jobb pótapja.

Spears eddig kétszer volt férjnél. Első házassága ötvenöt órán át tartott Jason Alexanderrel, majd hat hónappal később hozzáment Kevin Federline-hoz. Második alkalommal négy évig volt jegygyűrű Britney ujján, de a nász alatt elindult leépülésének nyomait soha nem fogja tudni lemosni már magáról.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungary's Prime Minister Victor Orban addresses a press conference at the end of a European People's Party (EPP) meeting at the European Parliament in Brussels on March 20, 2019. - The Fidesz party of firebrand Hungarian Prime Minister Viktor Orban was hit with a temporary suspension from the European People's Party. Fidesz had faced expulsion after running a controversial billboard campaign that accused European Commission head Jean-Claude Juncker and liberal US billionaire George Soros, a bete-noir of Orban, of plotting to flood Europe with migrants. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.