Szórakozás

Közel a negyvenhez ismét terhes az imádott színésznő

Ahogyan az Így jártam anyátokkal című sorozatában, úgy az életben is anyai örömök elé néz Alyson Hannigan.

Az élet ismét egy hollywoodi forgatókönyvből merített ihletet. A sors úgy gondolta, ha már Alyson Hannigan karaktere gyereket vár az Így jártam anyátokkal című sorozatban, akkor essen teherbe a valóságban is. A harminchét éves színésznő áldott állapotűról nem sokat tudni, mivel csak annyit erősítettek, meg valóban anya lesz második alkalommal is. Ám valószínűleg az ötödik hónap körül járhat, mivel már szeptemberben is úgy tűnt, mintha nőne a pocakja. De akkor még kategorikusan tagadta a feltételezéseket Alyson.

Külön öröm a korábban a Buffy-ban és az Amerikai pitében megszeretett komikának, hogy ezúttal nem kell titkolnia az Így jártam…-ban sem anyai örömeit. Két évvel ezelőtt, első terhessége idején a forgatókönyvírók ez egész évadon keresztül mindig olyan jelenetet írtak neki, ahol valami takarta a hasát. Majd egy rövid időre el is tűnt a szériából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik