Szórakozás

Beszólt kollégájának az RTL Klub sztárja – ő is sz@r nő?

VV Éva lételeme a polgárpukkasztás. Nem szándékosan szítja ő a tűzet, egyszerűen túl őszinte. Persze csak a saját szájíze szerint.

Az eddigi ValóVilág-szériák legmegosztóbb személyisége minden kétséget kizáróan Éva. Igaz, a mostani sorozatban parádézó Vera megközelíti, de túlszárnyalni képtelen a göndör hajú lány produkcióit. Éva ugyanis még a süllyesztő peremébe kapaszkodva is képes meglepetéseket okozni. A vasárnapi, élő bokszgálán vendégeskedve például kijelentette: sz@r nőnek tartja Kingát. (Az adásban természetesen nem volt kukac, hallhatják a videóban 1:42-től – a szerk.)

Pedig… a fiatal lány semmit nem tett egykori elődje ellen. Maximum azzal verhette ki a biztosítékot, hogy viselkedése kísértetiesen hasonlít a riporteri babérokra áhítozó lányéhoz. Pontosan mikben? Nos, ezeket szedtük össze most önöknek! Íme az 5+1 tény. Csak, hogy mindenki lássa: egyikük sem jobb a Deákné vásznánál.

1. Síróverseny

VV Kinga nagy eséllyel pályázik a magyar televíziózás „főműsoridőben legtöbbet bőgő” nője címre, ahogy régi alakításai miatt Éva is a jelöltek között szerepel. Mindkettejüknél könnyen eltörik a mécses, ám ami még aggasztóbb: a legapróbb dolog miatt is képesek (pillanatok alatt) feldühödni, és éktelen patáliát csapni. Például a irigység gyakori oka dühkitöréseiknek. Természetesen nem gondolnánk, hogy Éva féltékenységből szólt be Kingának…


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

2. A végzet asszonyai?

Míg Éva Alekosz érzéseivel játszadozott, Kinga Attilát (és/vagy a jámbor Csabát) kergeti újra és újra hamis illúziókba. A végezet asszonya szerep azonban veszélyes, főképp amikor a megvezetett férfi hirtelenjében megvilágosodik. Az Éva-Alekosz marakodások mára már legendássá váltak, Attila pedig a végletekig képes elmenni, ha egy Kinga ellen irányuló bosszúról van szó.

3. Céltáblák

Már-már hisztérikussá váló viselkedésük miatt mindkét lány sorra kihúzta a gyufát villatársaiknál. Éva a VV-történelem legtöbbet párbajozó játékosa lett, Kinga pedig sorban kapja odabent a verbális pofonokat. Azonban a 22 éves lány valahogy ügyesebben civakodik, mint nagy elődje, hiszen eddig egyetlen kiválasztáson sem „győzedelmeskedett”. Egyébként szintén furcsa egybeesés, hogy Éva folyton az erotikus (?) fétisfilmben is szereplő Gigivel kardoskodott, és most a Kingával konfrontálódó Veráról is előkerült egy igazán izgalmas felvétel…

4. Hízás

Külsejük hasonlóságát talán nem kell firtatnunk, ám nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a villalét során mindkét lány jó néhány kilóval gyarapodott. Évát leginkább Alekosz zrikálásai készítették ki, Kinga azonban magát kergeti hergeli, kergeti depresszióba. Pedig Évához képest aranyélete van, hiszen udvarlója, Attila szerint még tekintélyessé vált hátsófelével is kifejezetten vonzó nő.

5. Szájmosás

Káromkodásban mindkét lány élen jár. Kingának többször szóltak már, hogy fogja vissza tévéképernyőre egyáltalán nem illő szavait, de reménytelennek esetnek látszik. Csakúgy, mint Éva, aki – mint ahogy azt a bevezetőben is írtuk – máig nem tanult meg disztingválni. Már csak az a kérdés, hogy csúnya beszéddel belevalóságukat akarják bizonygatni, vagy egy kiadós szájmosásra volna szükségük?!


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

+1 Italozás

Egy kis alkohol, és máris előbukkan a rosszkislány – Éváékat tekintve legalábbis ez mindenképpen valós állítás. Illuminált állapotban mindketten szeretnek kacérkodni a férfiakkal, sőt, akadt olyan helyzet, amikor azonos nemű villalakóval incselkedtek. Aztán a fejfájós másnapon nagyon szégyellik magukat. Még az is lehet, hogy Kinga „szabadulása” után kebelbarátnők lesznek. Hiszen kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Vagy a két dudás nem fér meg egy csárdában?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik