Szórakozás

Győrben folytatódik a Koszi klán maffiapere

GYŐR. Ötezer oldal a jegyzőkönyv, 70-80 ezer oldal a nyomozati anyag, 30 szakértő, 200 tanú és eddig 160 tárgyalási nap. A diósdi maffiapert az Ítélőtábla a megyei bíróság épületében folytatja.

GYŐR. Február közepén kezdi tárgyalni a diósdi maffiapert a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla.

Ferenczy Tamás szóvivő kedden az MTI-nek elmondta: február 14-én kezdődik az eljárás, amely a következő két napon, majd a következő hét három napján tart. A helyszín nem az ítélőtábla épülete lesz, hanem a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság annál jóval nagyobb befogadóképességű nagyterme.

A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén szabott ki fegyház-, illetve börtönbüntetést a Koszi-klán tagjait érintő úgynevezett diósdi maffiaper 41 vádlottjára. A vádlottak közül egyet ítélt életfogytig tartó szabadságvesztésre, a XXVII. rendű K. Ferenc a leghamarabb 35 év múlva szabadulhat. Ellene emberölés, lopás, társtettesként elkövetett rablás, rablási kísérlet és rongálás volt a vád. Súlyosbító tényezőnek számított, hogy e cselekményeket bűnszervezetben követte el, csakúgy, mint a vádlottak többsége.

Ketten 20 év fegyházbüntetést kaptak, a többi vádlottra 1-től 18 évig terjedő szabadságvesztést szabott ki a bíróság, míg L. Gábor VIII. rendű, V. Gábor IX. rendű, Gy. Attila XVIII. rendű és P. György XVI. rendű vádlottat felmentették. A bűnszervezet több tagját több millió forintos költség megfizetésére kötelezték.

Mint Bartkó Levente bíró az ítélethirdetéskor elmondta: a 2008. április 1-jén kezdődött tárgyalássorozat alatt ötezer oldalnyi jegyzőkönyv készült, s mintegy 70-80 ezer oldalnyi nyomozati anyagot kellett áttanulmányozniuk. A százhatvan napon át tartó tárgyaláson kétszáznál is több tanút és harminc szakértőt hallgattak meg, miközben 1996-ig nyúltak vissza a bűncselekmények felgöngyölítéséhez.

Százhalombattai olajlopások


A bíró a Koszi-klán csoport számlájára írható bűncselekmények ismertetésekor részletesen beszélt a 2000-es évek elején a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokról. Szólt arról is, hogy a bűnszervezet több tagja hogyan jutott el a védelmi pénzek szedésétől a szárazföldi, illetve vízi úton bonyolított nagytételű olajlopásig. Ismertette a diósdi kettős gyilkosság előzményeit és körülményeit, a több pénzszállító autó és bankfiók ellen elkövetett támadással kapcsolatban a csoporton belüli vitákat, fenyítéseket és “lehúzásokat”. A bíró többször utalt arra, hogy a bűnszervezetet Sz. István és Sz. Miklós, azaz Koszi Pista és Koszi Miki irányította.

A 41 tagú társaság legtöbb tagja az ítélethirdetés napján jelezte, hogy fellebbez az első fokon kiszabott büntetés enyhítéséért, illetve felmentésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik