Szórakozás

Öngyilkos lett a legenda unokája

Ismeretlen okból véget vetett életének a legendás szépségű színésznő, Rita Hayworth unokája.

Vasárnap este végzetes döntésre szánta el magát Andrew Embiricos. A fiatal férfi kegyetlen módon végzett magával. A legendás Rita Hayworth unokája egy zsákot húzott a fejére, majd azt elszorította a nyakánál. Így segítség híján nagy kínok között fulladt meg. A huszonöt éves milliomos sztárcsemete tettének okai ismeretlenek. De egyes feltételezések szerint a szellemi hanyatlás korai stádiumát állapították meg nála az orvosok, ami később Alzheimer-kórhoz vezethet. Ez a betegség végzett nagyanyjával, nem sokkal azután, hogy Andrew megszületett. A kórnak pedig van familiáris előfordulása, vagyis genetikailag örökölhette Embiricos.

Egyik barátja viszont azt mondta, hogy Andy HIV-fertőzött volt, és korábban többször is öngyilkosságot kísérelt meg. De ezt a családja nem erősítette meg, így biztosat csak a boncolás után lehet majd tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik