Szórakozás

Liptai és Hajdú egymásnak esik a Megasztár alatt?

Liptai Claudia és Hajdú Péter is munkatársa lesz a hamarosan induló Megasztárnak. A két tévés feszült viszonyt ápol.

Az elkövetkezendő fél évben rajtoló Megasztár hatodik szériájának társproducere lesz Hajdú Péter – írja a Bors. Így könnyen elképzelhető, hogy Liptai Claudia munkájába – aki információk szerint a műsorvezető lesz – is beleszólhat. Ez akár parázs vitákat is szülhet, hiszen köztudott, hogy a két tévés nincs jó viszonyban. Liptai ugyanis megharagudott a showmanre, mikor egykori párja, Daróczi Dávid öngyilkossága után, annak édesapját faggatta műsorában. Találkozásaik, beszélgetéseik ezt követően is udvariasan, ám távolságtartó módon zajlottak minden alkalommal. Így könnyen elképzelhető, hogy a két nagyágyú összevitatkozik a Megasztár alatt. A napilap ennek kapcsán szerette volna megszólaltatni Liptait, ám őt nem tudták elérni. Hajdú Péter diplomatikus választ adott.

„Nem lesz a műsor tartalmi részhez és Liptai Claudiához közöm, egészen más jellegű gyártási feladatokat lát majd el a cégem. Clauval ugyanolyan kapcsolatban leszünk, mint most, tehát mind a ketten TV2-esek vagyunk” – mondta a showman, akinek állítására rácáfol, hogy a Megasztár egyik biztos szereplője a napilap megkeresésekor Hajdú Péterhez irányította válaszért a lap munkatársát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik