Szórakozás

Nyilvánosan veszekedett párjával Cseke Katinka

Egy étterem kellős közepén osztotta ki tunéziai párját, akit végül ott is hagyott a randi helyszínén.

Pár nappal ezelőtt még felhőtlen öröméről számolt be Cseke Katinka, akinek tunéziai párja az utóbbi hetekben Magyarországra költözött a színésznő miatt. Úgy tűnt minden rendben, ám kedd este egy hatalmas veszekedésbe keveredett Katinka a párjával, akit végül ott is hagyott az étteremben – írja a Bors.

A napilap információi szerint a színésznő és Hassine egy harmadik személlyel ültek be az egyik ismert étterembe. A harmadik személy szintén egy arab férfi volt, aki a tolmács szerepét töltötte be a pár között. Cseke Katinka és kedvese eleve nehezen értik meg egymást, ám úgy látszik most olyan ügyről volt szó, amiben fontos volt a félreérthetetlenség.

A szemtanúk így emlékeznek a hallottakra. „Büdös sörszagod van, büdös cigiszagod van!” – mely mondta után Katinka felpattan az asztaltól. „B…d meg az életed, ott, ahol van!” – mondta, majd elhagyta az éttermet, melyet kedvese és a tolmács nyugodtan vettek tudomásul.

Az esetet nem tagadta a Jóban rosszban szereplője, ám a mosolyszünet tényét igen.

„Valóban veszekedtünk Hassine-nal. Nagyon nehezen értjük meg egymást, a nyelvi különbségek miatt sok félreértés adódik, fáradt és ingerült voltam, ezért emeltem fel a hangomat. Azonban szó sincs semmiféle komoly összeveszésről. Szenvedélyes nő vagyok és olykor hirtelen. Sikerült megbeszélnünk mindent, s már újra szent a béke” – árulta el a napilapnak a színésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik