Szórakozás

Igazi domina lett az RTL Klub sztárjából – mindenkivel kőkemény

A vasárnapi kiválasztáson Lilunak, szinte mindegyik villalakóhoz volt egy-két bíráló megjegyzése. A legtöbbet Attila kapott az osztásból.

A vasárnapi kiválasztáson terítékre került a villa hisztérikájának közelmúltban történt kirohanása is, melynek Attila itta meg a levét. Lilu – az incidenst taglaló kisfilmet követően ─ Kingát kezdte faggatni Attilával való kapcsolatának megromlásáról. A szőke villalakó azonban támadással nyitott, és manipulációval vádolta a szerkesztőket, miszerint csak az ő kirohanását vágták be, Attila becsmérlő szavait nem. Lilu erre kissé ingerülten reagált, s megkérte a lányt, cáfolja, ha a felvételen látottak-hallottak nem az ő szájából hangzottak el.

A villa törtetője persze nem cáfolt, ám a veszekedés okát megpróbálta Attila nyomulására fogni. Lilu azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, s kérdéseivel annyira megszorongatta a lányt, hogy az sírás közeli állapotba került. A műsorvezető ezt követően Attilát is megkérdezte az esetről, aki nem kommentálta az elhangzottakat. Bár Lilu megkérte az Összeférhetetlen játékost, hogy “segítsen neki”, Attila erre ártatlan arccal csak annyit reagált, hogy neki fogalma sincs mit is kéne mondania. Később azonban megbánta némaságát, s megpróbált együttműködni Liluval, aki ekkor már csak ennyit mondott: „Nem, Attila, hagyjuk, nem fogok könyörögni. Tudom, hogy ez a kedvenc játékod, de ezt hagyd inkább a villára”. Attila azonban még ezt követően is kapott Lilutól. Iskolahetes fényezését ugyanis Lilu szakította félbe, aki csak annyit mondott: “Köszönjük Attila, láttuk, hogy mindez nem így volt!” – zárta rövidre a beszélgetést a ValóVilág műsorvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik