Szórakozás

Rendőri intézkedés: verekedésbe keveredett a ValóVilág sztárja

Attila-szimpatizánsok kötöttek bele a ValóVilág legutóbbi párbajvesztesébe, aki még a rendőröket is segítségül hívta.

Egy szórakozóhely előtt kötöttek bele VV Shadiba, aki több rúgást és két pofont is kapott az incidens során. Az eset megdöbbentette az egykori villalakót, hiszen állítása szerint ilyen még sosem történt korábban. „Ahova megyek, mindenhol kedvesen fogadnak. Eddig még egy rossz szót sem kaptam. Legutóbb Békéscsabára látogattam, ahol hihetetlen szeretettel fogadtak” – mesélte a Hír24-nek Shadi, aki tudja, mi állhatott a támadás hátterében.

„Azok akik rám támadtak, már korábban is hangot adtak annak, hogy Attila-szimpatizánsok. Aztán egyszer csak szó nélkül belém kötöttek. Kaptam egy ütést hátulról, amit egy pofon is követett. Erre már én is reagáltam, de ők csak rúgásokkal feleltek. Riasztottam a rendőrséget is, de feljelentést nem tettem. Nem láttam értelmét, és a sérüléseim sem voltak annyira súlyosak” – nyilatkozta a Hír24-nek VV Shadi, aki reméli, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, amikor váratlanul, ok nélkül támadtak rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik