Szórakozás

Válik – megcsalták az álomszép sztárt

A házassági évfordulón is mással bújt ágyba a hűtlen férj.

Véget értek a férj lebukása óta tartó találgatások: Demi Moore hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Ashton Kutchertől. “Nagyon szomorúan és nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy véget vetek az Ashtonnal megkötött, hat éve tartó házasságomnak” – hangzott a 49 éves színésznő által kiadott közlemény.

“Nőként, anyaként és feleségként bizonyos értékeket és fogadalmakat szentnek tartok és úgy döntöttem, hogy ebben a szellemben kívánom folytatni az életemet. A mostani időszak próbára tesz engem és a családomat, ezért ugyanolyan együttérzést és diszkréciót kérek, amely mindenkinek kijár, aki hasonló helyzetbe került” – fogalmazott Demi Moore.

“Örökké nagy becsben fogom tartani azt az időt, amit Demivel töltöttem el. A házasság a világ egyik legnehezebb dolga, amely sajnos néha kudarcot vall” – írta csütörtökön a Twitteres mikroblogjában a 33 éves Ashton Kutcher, a Két pasi meg egy kicsi tévésorozat sztárja.

Moore és Kutcher 2003-ban kezdett el találkozgatni és 2005-ben házasodott össze. A pár a nemzetközi szex-rabszolgaság elleni küzdelem támogatására létrehozta a Demi & Ashton alapítványt.

Kutchernek ez volt az első házassága, Moore-nak pedig a harmadik: korábban Freddy Moore rockzenész, majd Bruce Willis akcióhős felesége volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik