Szórakozás

Életveszélyben a várandósan is koplaló híresség

Katalin hercegnő túlzásba vitte diétáját, így alig maradt energiája, pedig elviekben várandós.

Ha esetleg valaki hiányolt volna Katalin hercegnő terhességéről szőt híreket, most elégedett lehet. Több amerikai és angol magazin is szalagcímben közölte, hogy Vilmos neje anyai örömök elé néz. A kicsi érkezése önmagában örvendetes, csak Katalin egészségével akadhatnak problémák. Kate ugyanis nem hagyott fel diétájával, és ez a várandóssággal párosulva minden egyes energiáját elszívta. A Middleton-lány annyira gyenge, hogy egy november eleji, skóciai pihenésen rosszul lett és összeesett. A kiérkező orvos szigorú pihenésre kötelezte, de ezt a hercegnő megtagadta, mivel túl sok hivatalos megjelenésen kellett tiszteletét tennie. Így azonban – terhességtől függetlenül – könnyen tönkremehet az egészsége.

Katalin erőtlensége cseppet sem meglepő, hiszen a Dr. Dukan által kitalált diéta szerint él, ami mindössze annyi ételbevitelt enged, ami még egy gyereknek is kevés lenne. Az angol egészségügyi szervezetek éppen ezért korunk legveszélyesebb fogyókúrás módszerének nyilvánították. Sokkal rosszabbnak, mint az anorexiát, vagy a bébitápkúrát. Sőt, még maga a módszert megálmodó doktor is kockázatosnak találja ötletét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik