Szórakozás

Nagyot csalódott a magyar szépség

Hazatért Londonból Szunai Linda, aki hazánkat képviselte a világ legszebb hölgyeinek versenyén. A magyar szépség bár jó helyezést ért el, igazságtalannak tartja a bírák döntését.


Fotó: TV2

Csalódottan tért haza a londoni világversenyről Szunai Linda, aki száztizenhárom ország jelöltje közül a huszonnyolcadik helyen végzett. Ahogy arról korábban is beszámoltunk a magyar lány remekül festett azúrkék estélyiében. Ám az eseményre készített frizurája előnytelen megjelenést kölcsönzött, az egyébként gyönyörű hajkoronájú lánynak. Linda azonban úgy érzi, mindezek ellenére igazságtalan volt a zsűri döntése.

A legszebb magyar lánynak választott hölgy szerint hibázott a zsűri a Miss Bikini legjobb húsz versenyzőjének kiválasztásakor. Linda szerint ugyanis olyan lányokat is beválogattak a legjobb húsz közé, akik hozzá képest sokkal rosszabbul festettek a falatnyi ruhadarabokban. A magyar versenyzőt azonban vigasztalja, hogy a tavalyi nyertes, az amerikai szépségkirálynő, őt találta a mezőny legszebbjének. A két lány annyira egymásra talált a londoni megmérettetésen, hogy telefonszámot és e-mail címet is cseréltek, így elképzelhető, hogy a későbbiekben is tartják majd a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik