Szórakozás

Bűnösnek találták Michael Jackson orvosát

Gondatlanságból elkövetett emberölés elkövetésében bűnösnek mondta ki az esküdtszék Conrad Murray-t.

Hat hétig a fél világ csak azt figyelte, miként áll Conrad Murray tárgyalása, de a meghallgatások alapján pártatlan kívülállók nem tudtak volna egyértelmű ítéletet mondani fölötte. Az esküdtszék azonban sokkal határozottabb volt, és mindössze tízórányi tanácskozást követően, a második ülésnapjukon meghozták az ítéletet. Szerintük – és a közvélemény döntő többsége szerint is – a doktor bűnös gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában. Azt viszont nem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy Murray saját kezűleg adta-e be a végzetes mennyiségű Propofolt Michael Jacksonnak, vagy csak egyedül hagyta az énekest a gyógyszerrel. De az orvos mindenféleképpen felelős a Pop Királyának halálért, és ezért bűnhődnie kell.

Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mekkora büntetést szabnak ki a dokira. A bíró ugyan azonnal őrizetbe vetette, és nem állapított meg óvadékot, de a végső ítéletet csak három hét múlva mondja ki. Murray maximum négy év börtönbüntetést kaphat, de annak minden esetben is csak a felét fogja a rácsok mögött tölteni, a maradékot házi őrizetben üli le. Illetve az is előfordulhat, hogy a büntetése teljes egészét szigorúan ellenőrzött otthoni körülmények közt tölti, mivel kell a hely a büntetés-végrehajtási intézményekben a keményebb bűnözőknek. Ha pedig vajszívű a bíró, akkor megúszhatja felfüggesztettel is. De erre elég kicsi az esély, hiszen az ítész már most közveszélyesnek nevezte. A doktor prakszisát viszont minden esetben visszavonják örökre.

Az esküdtszék döntésének kihirdetését a tárgyalóteremben a Jackson-család örömsikolya kísérte, míg a bíróság előtt a tömeg ünnepelt. Miközben a vádlott ugyanolyan érzelemmentes arccal ülte végig az egészet, mint a szeptember elején kezdődött tárgyalás minden egyes percét. Pedig nemcsak élete legkeményebb perceit élte át, de bizonyára eszébe jutott, hogy mindezt elkerülhette volna. Ugyanis, ha anno nem tesz ügyvédje távollétében vallomást – amiben mellé hazudott is – akkor soha nem emelnek ellene vádat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik