Szórakozás

Liptai Claudia-hasonmást kreáltak a TV2 sztárjából

Az ÖsszeEsküvők műsorvezetője - bár bízott Lakatos Márkban - közel hét óráig hezitált hajszíne megváltoztatásán.


Fotó: TV2

Néhány napi kihagyás után, megújult külsővel lépett az ÖsszeEsküvők stúdiójába Peller Mariann. A műsorvezető átváltozásában Lakatos Márk segédkezett. Mariann mindenben egyetértett a szakemberrel, csak a javasolt új frizurával, pontosabban annak színével kapcsolatban akadtak fenntartásai. A stylist ugyanis épp a vörös színt javasolta Mariannak, aki ezek után meglehetősen aggódva ült a fodrászszékbe. Szerencsére a stylist és csapata végül kikeverte azt a vöröses-szőkés árnyalatot, amely ellen már Mariannak sem volt kifogása. Legalábbis majd 7 óra hezitálás után. Ennyi időbe telt ugyanis, hogy elfogadja a javaslatot. Az eredmény azonban Márkékat igazolta. Mariann azóta nemcsak megbarátkozott az új hajszínnel, hanem kifejezetten megkedvelte azt. A rossznyelvek szerint azért is, mert így jobban hasonlít Liptai Claudiára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik